2014.08.16.

A képek egytől egyig sajátok. (És jön mééég.)

Ékkőként csillannak fel a hófehérre meszelt házak a domboldal méregzöld fái között. A nap száz sugarával égeti őket, nem tudja, hogy a gyémántot nem lehet ily könnyedén elpusztítani.

Fehér házak a hegyoldalban, mint aprócska fogak a tenger nyáladzó szájában.

Kék és zöld megannyi árnyalattal táncol a víztükrön. Alábukom, s körém fonják színkarjaikat – hideg ölelés – mégsem akaródzik kibújnom belőle.

Körbezár a kékség, s én bele akarok veszni. Halak, aprócska színes halraj, velük úszom. Lenyűgöz, ahogyan befogad a tenger, nem akarom látni többé a felszínt.

Körülölel a Nap láthatatlan sugarakkal.

Végignyúlok a napágyon, víz vagyok, ami szanaszéjjel folyik, és várja, hogy ezernyi tüzes sugár felszárítsa, felégesse, és visszaküldje a habok közé.

A ruha puha anyaga ezernyi tűvel szurkálja a bőröm. Szúr, viszket, éget… Nincs, ami lehűthetné a tüzet.

A hullámok hintává varázsolják a hajót. Jobbra, s balra leng – magával rángatja a gyomrom. És én gyermeki lelkesedéssel lesem a habokat, egy-egy idetévedő delfin után kutatva.

Lángra lobban a völgy, s ezernyi felhőcsíkként gomolyog fel a füstje.

2014.08.03.

Lehet, hogy nem a legjobb ötlet hajnali negyed kettőkör, még félig részegen nekiállni, és valamilyen szinten értelmes blogbejegyzést pötyögni ide, de most megpróbálom. Hónapokkal ezelőtt írtam egy bizonyos fiúról, aki gyakorlatilag szerelmet vallott nekem egy buliban. Két és fél éve nem találkoztunk előtte, és akkor is csak egyszer, méghozzá annyi történt, hogy részegen (majd kijózanodva is) végigcsókoloztunk egy éjszakát, fogtuk egymás kezét és beszélgettünk, és én félig azt hiszem elhittem, hogy ez nem csak egy este lesz - tévedtem. 

Amikor áprilisban egy újabb ferde estén ez szóba került, leírtam, hogy mennyire felzaklatott a kérdés, és nem akartam én már tőle az ég egy adta világon semmit - csak nem értettem miért kellett ezt egyáltalán szóba hozni. Főleg, hogy ez volt az első olyan este, mikor már nem éreztem magamat kínosan a közelében. Hát ezek után jött el a mai buli, ahova nagyon félve indultam el. Egyrészt menni akartam, mert legjobb barátnőm, akivel nagyon ritkán tudunk találkozni, itt volt, és látni akartam. Másrészt legszívesebben a 10 km-es körzetből is távol maradtam volna, hogy elkerüljem az érzelmi konfortációkat, és egyáltalán a látványa sem hiányzott a drágalátos fiúnak. (Azt hozzátenném, hogy a.) ő hívott meg az eseménybe facebookon, és ezek után kérdeztem meg a barátnőmet, hogy na mi lesz ez. És b.) a barátnője nem volt meghívva.)

A három napos - két estés bulit félig elsunnyogtam, ugyanis tegnap inkább Zsaniékkal találkoztam ahelyett, hogy lementem  volna a helyi strandra, ahol sátraztak. Ma viszont már nem volt menekvés, összeszedtem minden lelki erőmet, és belevágtam. Odafele menet végigtelefonáltam az utat a barátommal, csak hogy még véletlenül se menjen ki a fejemből, hogy csak ő. Odaértem, köszöntem mindenkinek, akkor már ordibáltak is Enikőnek, hogy itt vagyok. Láttam, hogy a drágalátos fiúkánk is itt van, és biztos vagyok benne, hogy ő is látott, de aztán ennyiben is maradtunk. Enikővel végeláthatatlan beszélgetésbe kezdtünk az elmúlt 2,5 hét eseményeiből. Aztán a drágaság megjelent mellettünk, elkezdte nyomni magát, majd továbbállt. A legvicesebb jelenet az egész szituációban az, hogy van egy húga. Aki történetesen Enikő jó barátnője, és én is bírom a csajt. És, aki félrehívott minket, hogy beszélni akar Enikővel, és hát akkor menjek már én is. Elmondta minden gondját-baját, majd csak simán ücsörögtünk és pofáztunk - ahogy az lenni szokott.

Na, amikor valakiről a tulajdon testvére ejti el a következő megjegyzést: "Nem értem, hogy miért mindig ilyen csúnya lányokkal smárol ilyenkor... legalább keresne szépet. Az ilyen lányokért nem is éri meg megcsalni a barátnőjét." Itt gáz van. Nem is kicsi. 

Az események követték egymást szép sorjában, megjött Noémi, és az üveg pálinka. Aztán szép lassan egyre több ember gyűlt körénk, köztük hát a sokat emlegetett srác is. Az egész úgy kezdődött, hogy leült közénk, és az első mondata: "itt van Jackeline Corey (jójó, itt a rendes teljes nevem hangzott el) és nekem nem is szóltok?" (Aha-aha, gyenge próbálkozás, nem hiszem el, hogy ezelőtt nem vett észre.) Aztán 100000 wattos vigyorral rámmosolygott, és köszönt. Majd céltudatosan mellém jött, és egyik kezével a székem karfáját fogta, másikkal a háttámlát, miközben teljesen az arcomba mászva (5 centi ha volt az orrunk között) feltette a kérdést, ami elvileg mindig is érdekelte: 'ti az állatorvosin, hogy tanuljátok az anatómiát?". SUCH A GOOD QUESTION. Elmondtam hát, hogy 4 állatot tanulunk kutya, ló, marha, sertés és blabla. Ő meg úgy csinált, mintha évek óta ez a kérdés foglalkoztatta volna.

Kapva az alkalmon, az egyik csaj megkérdezte, hogy hova járok, mert csak a beszélgetés végén figyelt oda. Mondtam, hogy az állatorvosira, erre rám nézett, és közölte, hogy pedig szerinte inkább fotómodell kéne legyek. mi? mi? mi? Majd hosszasan ecsetelni kezdte, hogy én az tipikusan nagyon szép arcú lány vagyok, milyen szép nagy szemeim vannak, és hát úgy általában mióta megismert áprilisban azóta én vagyok a szép arcú lány. (? jémár.) Erre a srác kapva kapott az alkalmon, hogy közölhesse, hogy ezt amúgy nagyon sokan mondják. Végülis önbizalomnövelőnek jól esett, azt aláírom. Viszont ha már így belekezdtünk, felmerült az ötlet, hogy mindenki mindenkiről őszinte véleményt nyilvánítson. Sajnos ő előbb volt a sorban, így hirtelenjében írtam Rékának face-en, hogy most azonnal hívjon fel, mert nem vagyok hajlandó véleményt nyílvánítani a drágáról, és így van alibim elhagyni a játékteret. Így is lett, és egészen véletlenük (hoppácska) lekéstem az ő körét, és a következő ember végére értem vissza. A másik előny az volt, hogy az ő véleményét viszont meghallgathattam magamról. Mondjuk nem volt túl nagy szám, közölte, hogy belsőre nem annyira ismer (akkor mit ismersz rajtam drága, tudod, hogy nézek ki?), de hogy szerinte nagyon hasonlítok rá. És ambíciózus vagyok, meg céltudatos. De bizonyos dolgokban nem tudom mindig, hogy mit akarok. WTF? célzáscélzás. De ő tényleg úgy gondolja, hogy nagyon nagyon hasonlóak vagyunk. Még csak az kéne... (Egyébként a legvicesebb az volt, hogy mikor rákerült a sor, hogy rólam mondjon véleményt, gyakorlatilag az egész társaság felröhögött - honnan tudja mindenki?? - majd mindenfelől csak ilyen mondatokat hallottam, hogy hát megdugná blabla.

Végülis ennyi volt vele a történet, ugyanis eközben úgy berúgott, hogy lement és elaludt, így az este folyamán nem láttam többet. Pedig őszintén mondom, rohadtul kíváncsi lettem volna, hogy félrehív-e beszélgetni...

Tudom, magamnak csinálom az egészet... Csak néha jól jön egy kis izgalom. És a jó hír az, hogy most egyáltalán nem kavarodtam fel érzelmileg.

2014.07.27.

HOGYAN LEHET ELNYERNI A SZÍVED?

Nem mondanám, hogy olyan konkrét esetem lenne, de ha már valamit mondok, akkor mivel én egy igazi kis hercegnő vagyok, aki a legjobban mindig is a szép egberészes ruhákban érezte magát, a szőke hercegre vártam fehér lovon. (Mivel fehér ló nincs, csak albínó, nevezhetjük szürkének is. Lovas ártalom.) Szóval külsőleg mindig a kék szemekért voltam oda... Eleinte szőke párti voltam, aztán már a sötétbarna haj tetszett.. Na de amikor megláttam Gergőt, az szerelem volt első látásra. (Akármilyen nyálasan is hangzik.) Mindig is ő lesz az, akihez mindenkit hasonlítok, és ő lesz, akinek mindig itt lesz a helye a szívemben, akárhova is sodor minket az élet. (Ő egyébként szőke és kék szemű.) Belsőleg fontos, hogy az értelmi szintje elérjen egy bizonyos szintet, hogy bármiről tudjak vele beszélgetni, és hogy mindig meg tudjon lepni, és új dolgokat mutatni.

ROSSZ SZOKÁSOK 

Rossz szokások? Hajjajj. Lusta vagyok, és türelmetlen. Ha valamit elképzelek, annak bizony úgy kell történnie, különben igazán hisztis tudok lenni. Ezenkívül általában a kapcsolataim zömében én vagyok a domináns fél, ez nem biztos, hogy jó dolog, de nem tudok elveszett, kapcsolatfüggő kislány lenni. Ezek egyébként tulajdonságok voltak és nem szokások, de hát ez jutott eszembe.

20 TÉNY RÓLAM

20? Jézusom. Na lássuk.

1. Fanatikusan rajongok a nyári ruhákért. Akárhányszor vásárolni megyek, valahogy mindig beleszerelmesedek egybe, és ha éppen nincs nagyobb anyagi akadálya meg is veszem.

2. Sorozatfüggő vagyok. Ha egyre rákattanok képes vagyok egy hétig a laptop előtt ülni, és egész nap nézni, amíg el nem fogynak a részek.

3. Súlyosan könyvfüggő is vagyok. Ha belekezdek egy könyvbe, és tetszik képtelen vagyok másra gondolni, mint az olvasásra, és, hogy mi fog történni és egyhuzamban képes vagyok bármit kiolvasni, ha épp van időm rá.

4. Valószínűleg én vagyok az egyetlen élő ember a Földön, aki nem olvasta a Harry Pottert, és még a filmeket sem nézte végig.

5. Imádom megcsinálni a körmöm. Itthon gél lakkozok, és nagyon sok király mintát csináltam már magamnak.

6. 6 éves korom óta lovagolok, az elmúlt 7 évben komolyra fordult a dolog, és van egy lovam.

7. Szeretném bejárni a világot. Ausztráliába, Indiába, Dél-Afrikába, Londonba, New Yorkba, és egy Disneylandbe mindenképp el akarok jutni.

8. Szerintem a világ legjobb bandája a Muse, és Matt Bellamy maga az isten. Amióta élőben is hallottam őket, csak még jobban imádom.

9. Lusta disznó vagyok. Komolyan. Néha annyira írnék, aztán csak döglök, és nézem a sorozataim. Fujjfuujj.

10. Sosem sminkelem magam. Inkább kelek negyed órával később.

11. 9 éves korom óta kontaktlencsém van. A szemem meg ritkaszar, -8.25, -8.75. Rám igaz a mondás, hogy az orromig sem látok.

12. Ha meghallom a tűzijáték hangját rohanok ki az erkélyre, és bámulom. Elbűvelnek a szétrobbanó fények.

13. Szinte mindig teljesen tisztán emlékszem az álmaimra, sőt sokszor irányítani is tudom őket. Előfordult, hogy visszaaludtam, és tényleg folytatódott az álmom.

14. Egy évig jártam önvédelmi edzésekre, végignyomtam az Insanityt, és meg akarok tanulni fegyverrel, és íjjal is lőni.

15. Az isten háta mögött akarok élni egy farmon, lovakkal meg kutyákkal, meg egy állatkórházzal.

16. Szerelmes vagyok Londonba.

17. Nem tudom elképzelni, hogy valaha is gyerekem legyen. Ha meg mégis lesz, akkor ikreket akarok. (Nagymamám iker, úgyhogy minden esélyem megvan rá.)

18. Kapott már le random csaj (azt egyébként nem viszonztam és sokkot is kaptam), és egyszer kb 10 másodperces csókot váltottunk a legjobb barátnőmmel. Ennyit a "leszbikus élményekről".:'D

19. Imádom az álomfogókat. Nem tudom miért tetszenek ennyire, de van egy hatalmas álomfogós fülbevalóm, és hozzáillő nyakláncom, és szerelmes vagyok beléjük.

20. Még mindig nézek meséket 19 éves létemre, legyen szó Disneyről, vagy Barbieról, teljesen le tudnak kötni.

2014.07.26.

Tegnap megfogalmazódott a fejemben egy teljesen depresszív  jellegű elmélkedés az élet-halál kérdéséről, valamint a halál felbukkanásának változatosságáról.

Ugyanis hiába műtöttük meg szegény kicsi Angyalkát, és szedtük ki belőle a két indokolatlanul nagy daganatot, továbbra sincsen jól. Újabb daganat indult növekedésnek a pocakjában, haematoma lett a műtéti területen, amihez valószínűleg valami csúnya baci is társul. Egyszóval a pénteken esedékes varratszedés elnapolva, mondhatni elhetetelve, hiszen a varratok között továbbra is csordogál kifele a vérsavó. Kapja sorra a szurikat, ma már jobb kedvű is talán. De lassanként tudatosítanom kell magamban, akármennyire is fáj, ő sem fogja megérni a következő évet, az ilyen ütemben keletkező, és növekvő emlődaganatok szinte biztosan elviszik addigra. Sokat gondolkodtam, mi okozhatja... Az ötéves koráig elfogyasztott konzervek, és tápok által bevitt és felgyülemlett tartósítószerek, és mindenféle ipari szennyek? A testvére halála okozta stressz? Az azóta fellépő Csibész (a vizslánk) általi elnyomás, ami előtte Vacak rendezett le, és védte meg őt...? Persze, ezekre a kérdésekre nem fogok választ kapni. Egy ami bizonyos - több műtétet nem vállalunk be - sem a doki, sem mi, mert a műtéti stressz több rosszat hoz, mint jót... Ettől függetlenül sem bánom, hogy a múltkori kettőt kiszedtük... Hiszen minél kevesebb, annál több ideje maradhat.. De most már mérlegelnünk kellett.

Melyik hát a jobb? A hirtelen lecsapó, váratlan halál, vagy az, aminek bekövetkeztéig van időd feldolgozni, és megpróbálni elfogadni az elfogadhatatlant? Amikor hirtelen jött haláleset, csak arra tudtam gondolni, hogy bár lett volna még egy napom, ahol elmondhatom az illetőnek, mennyire szeretem. Fájó a búcsúzás, és akkor a legfájóbb, amikor tudod, hogy örökre szól. Mégis ott a tudat - megtehetted, elköszönhettél. De ha engem állítanának választás elé, nem akarnám hónapokig várni, hogy eljöjjön értem, minden napot utolsóként élni meg, és rettegni mi vár rám másnap. 

A túlvilág kérdését nem szeretném feszegetni. Hiszem, hogy valami van a halál után, ha más nem, hát egy végtelen hosszú álomtalan alvás. Sosem tudtam magamban tisztázni az Isten-Mennyország-Pokol kérdést. Meg vagyok keresztelve, református vagyok, és le is konfirmáltam. Volt idő, mikor minden este imádkoztam, egészen addig, míg az alvászavarom, és a háromig nem tudok aludni állapot ezt meg nem szűntette. Viszont mindig is érdekelt az ezotéria. Sokáig próbálkoztam, és gyakoroltam lelkesen, hogy lássam az aurámat. Volt idő, mikor már láttam az emberek körül az energiateret, csak a színeket nem. De rendkívül zavaró volt, így felhagytam a gyakorlással, és szép lassan eltűnt. Hiszek abban, hogy minden energiából áll össze, és látok esélyt az újjászületésre. Régen rengeteg történetet olvastam arról, hogy emberek emlékeznek az előző életeikre, és sokáig el is akartam menni egy ilyen bigyóra, ahol felidéztetik veled az előző életed, és ezáltal rájössz a feladatodra, csak hát még nem voltam 18 éves. Most már elmúltam, el is mehetnék... De már nem vagyok biztos benne, hogy ez-e az, amire szükségem van. A megmagyarázhatatlan deja vu-k, és az 'először találkoztunk, de mintha már ezer éve ismernélek érzés' sokszor vetett már fel bennem kérdéseket, de talán jobb nem tudni. Ha végignéz az ember a filozófusok életútját, mind egy helyre lyukad ki - megőrültek. Van, hogy az ember nincs felkészülve a tudásra, és ha az rátámad, beleőrül.

Visszatérve a hirtelen-elhúzódó halál kérdésre kicsit bontogatom a másik részét is. 

Amikor a nagypapám haláltusáját láttam, borzalmas évet éltem meg. A tüdőrákja szép lassan gyengítette le, és változtatta az élet- és akaraterős embert önmaga árnyékává. A lehető legtöbb időt töltöttem vele az utolsó hónapokban, és azt hittem elfogadtam, hogy bármelyik nap kiléphet az életemből. Nem volt igazam. Amikor jött a telefon, hogy az éjszaka elment, csak zokogni tudtam. Végigsírtam a napot. Másnapra összeszedtem magam, harmadnap vizsgám volt, és az élet azóta is ment tovább. Csillogó emlékként bennem él, de egy-egy családi eseményen még a mai napig körülnézek, hogy merre van - míg fájdalmasan belém hasít, hogy nincs. Csak a hiányát hagyta itt, és a megannyi szép emléket. 

Születünk és meghalunk - ez az élet rendje. Mindenkinek más van megírva, sodródunk előre az eseményekkel, evezünk az élet gyorsan folyó folyamán, és próbáljuk kihozni belőle a legtöbbet, a legjobbat. Közel engedünk magunkhoz embereket, állatokat, és hagyjuk, hogy fájdalmat okozzanak. Vagy mi okozunk fájdalmat. Előbb, vagy utóbb egyikünk meg fogja tenni, a kérdés csak az, mikor és melyikünk.

Csak afelett van hatalmad, hogy eldöntsd kinek hagyod, hogy fájdalmat okozhasson.

Mert ha nem fáj, nem is élsz igazán.

2014.07.20.

A változás szép lassan elindul, és én boldogan állok elébe.

Elkezdődütt, amikor szombaton végre befestettük a hajamat. Nem lett olyan radikálisan rózsaszín, mint terveztem, de nagyon tetszik. És nagyon én vagyok... Sajnos már az első mosás is gyilkolta a színét, de egy hét múlva újra festjük, és nyolcadikán majd mégegyszer. És itt vannak a megígért képek is.

a felsőn jobb (és reálisabb) a színe, az alsón meg nem fújta szét a szél.:D a bővebben mögé meg dobok még egyet, ami talán a legreálisabb képet adja, csak túl magas volt ide.

Folytatódott, mert a barátommal megejtettük azt a bizonyos beszélgetést. Nem volt egyszerű, sajnos mostanában nagyon keveset beszéltünk egymással, és ő amúgy is az elfojtó típus. Ha probléma adódik általában én vagyok az, aki addig erőlködik, míg meg nem beszéljük, ha rajta múlna akkor tutira robbanásszerű veszekedésekből állna a kapcsolatunk, a felgyűlemlett apróságok robbanóanyagából. Szerencsére én az "ami a szívemen, az a számon" típus vagyok, minden tekintetben, így hát eddig mindent sikerült emberi hangerővel lerendeznünk. Elmondtam neki, hogy nem vagyunk rendben, néha olyan, mintha nem is lenne, és nekem ez így nem jó. Nagy nehézségek árán kinyögte, hogy egy ideje ő is érzi. Mégis mióta? Pár hónapja. Örülök, ha én nem hozom fel a témát, még hónapokig szenvedünk egymás mellett. De végül csak sikerült rendeznünk a problémákat, zömében mindkettőnket ugyanaz zavart a legjobban - alig voltunk kettesben, alig csináltunk valamit, alig beszélgettünk rendesen. Megpróbáltunk okos dolgokat kitalálni, hogy ezen hogyan változtathatnánk, remélem rendben leszünk. De már most sokkal jobban érzem magam. Amíg itt volt (csütörtökig), megint azt éreztem vele, amit kellett. Voltunk együtt lovagolni, játékot csináltunk a műanyag medencénk kimosásából, fröcsköltük egymást, belelöktük egymást a tíz centis vízbe, majd csak feküdtünk benne és csókolóztunk. Egyik este a hintaágyon ülve, csillagokat bámulva ittuk meg a még Egerből hozott édes hárslevelűt (ez a bor gyerekek, én mondom isteni, pedig nem vagyok nagy boros), és beszélgettünk. Végre igazán beszélgettünk. Végtére is minden olyan volt, amilyennek lennie kellett. Csak maradjon is így.

Pénteken megműtöttük másodszor is a kutyánkat. Ez sokkal-sokkal durvább műtét volt, mint a múltkori. Szegénykémnek öklömnyi emlődaganata volt. (Az erős idegzetűeknek/kíváncsiaknak innen üzenem, hogy a bővebben után megmutatom képen is.) Párszor a frász jött rám, amikor egy-egy ellátó artériából spriccelni kezdett a vér, és már vértócsa volt az asztal alatt, én meg csak arra tudtam gondolni, hogy na most fog meghalni... biztosan elvérzik. De aztán mindig meglett a kis tettes artéria, lekötötte és kiskutyánk azóta is legyengülve, összevarrva, de él. És daganatmentes. Lekopogom.

Pénteken este pedig két év után sikerült végre újra találkoznom Dorkával. Igazi régi-régi lovas barátság a mienk - egy lovastáborban találkoztunk, és azóta akárhányszor lehetőségünk adódott együtt mentünk táborozni. Sajnos nem lakik közel, így a találkozásaink minimalizálva vannak, de igaz barátnőmnek tartom, és rengeteget beszélünk. Péntek este a Duna parton ücsörögve Somersbyt ittunk, majd kedvet kapva a város rocker kocsmájában kötöttünk ki. Két fény, egy sör, egy fröccs... Ezt már megérzi az ember lánya, még akkor is ha egy alkoholista egyetemre jár.
Az egész elmúlt év fontos eseményeit végigbeszéltük, találkoztam pár barátnőjével/haverjával is, és egyszerűen csak jó volt felszabadultnak lenni. Másnap grilleztünk a szüleivel, aztán ők elmentek biciklizni, mi meg fetrengtünk a kertben, meg gitároztunk, és énekeltünk mellé. Este meg elmentünk bowlingozni. Utoljára akkor bowlingoztam, amikor legutóbb náluk voltam, 2,5-3 éve talán, szóval az első körben amolyan igazi balfasz voltam. Másodszorra belejöttem, és utána már ment is. Nagyon jól éreztem magam.

Szeretem az ilyen barátságokat.. Bármilyen messze vagyunk is, bármilyen kevésszer is futunk össze élőben, tudom, hogy bármikor számíthatok rá. És ha végre egy helyre visz az útunk, ugyanott folytatjuk, mint ahol utoljára abbahagytuk. Nem fogyunk ki a témából, a nevetésből, és semmi sem változik közöttünk. Az ilyen barátságok tényleg ritka kincsek...