2014.07.20.

A változás szép lassan elindul, és én boldogan állok elébe.

Elkezdődütt, amikor szombaton végre befestettük a hajamat. Nem lett olyan radikálisan rózsaszín, mint terveztem, de nagyon tetszik. És nagyon én vagyok... Sajnos már az első mosás is gyilkolta a színét, de egy hét múlva újra festjük, és nyolcadikán majd mégegyszer. És itt vannak a megígért képek is.

a felsőn jobb (és reálisabb) a színe, az alsón meg nem fújta szét a szél.:D a bővebben mögé meg dobok még egyet, ami talán a legreálisabb képet adja, csak túl magas volt ide.

Folytatódott, mert a barátommal megejtettük azt a bizonyos beszélgetést. Nem volt egyszerű, sajnos mostanában nagyon keveset beszéltünk egymással, és ő amúgy is az elfojtó típus. Ha probléma adódik általában én vagyok az, aki addig erőlködik, míg meg nem beszéljük, ha rajta múlna akkor tutira robbanásszerű veszekedésekből állna a kapcsolatunk, a felgyűlemlett apróságok robbanóanyagából. Szerencsére én az "ami a szívemen, az a számon" típus vagyok, minden tekintetben, így hát eddig mindent sikerült emberi hangerővel lerendeznünk. Elmondtam neki, hogy nem vagyunk rendben, néha olyan, mintha nem is lenne, és nekem ez így nem jó. Nagy nehézségek árán kinyögte, hogy egy ideje ő is érzi. Mégis mióta? Pár hónapja. Örülök, ha én nem hozom fel a témát, még hónapokig szenvedünk egymás mellett. De végül csak sikerült rendeznünk a problémákat, zömében mindkettőnket ugyanaz zavart a legjobban - alig voltunk kettesben, alig csináltunk valamit, alig beszélgettünk rendesen. Megpróbáltunk okos dolgokat kitalálni, hogy ezen hogyan változtathatnánk, remélem rendben leszünk. De már most sokkal jobban érzem magam. Amíg itt volt (csütörtökig), megint azt éreztem vele, amit kellett. Voltunk együtt lovagolni, játékot csináltunk a műanyag medencénk kimosásából, fröcsköltük egymást, belelöktük egymást a tíz centis vízbe, majd csak feküdtünk benne és csókolóztunk. Egyik este a hintaágyon ülve, csillagokat bámulva ittuk meg a még Egerből hozott édes hárslevelűt (ez a bor gyerekek, én mondom isteni, pedig nem vagyok nagy boros), és beszélgettünk. Végre igazán beszélgettünk. Végtére is minden olyan volt, amilyennek lennie kellett. Csak maradjon is így.

Pénteken megműtöttük másodszor is a kutyánkat. Ez sokkal-sokkal durvább műtét volt, mint a múltkori. Szegénykémnek öklömnyi emlődaganata volt. (Az erős idegzetűeknek/kíváncsiaknak innen üzenem, hogy a bővebben után megmutatom képen is.) Párszor a frász jött rám, amikor egy-egy ellátó artériából spriccelni kezdett a vér, és már vértócsa volt az asztal alatt, én meg csak arra tudtam gondolni, hogy na most fog meghalni... biztosan elvérzik. De aztán mindig meglett a kis tettes artéria, lekötötte és kiskutyánk azóta is legyengülve, összevarrva, de él. És daganatmentes. Lekopogom.

Pénteken este pedig két év után sikerült végre újra találkoznom Dorkával. Igazi régi-régi lovas barátság a mienk - egy lovastáborban találkoztunk, és azóta akárhányszor lehetőségünk adódott együtt mentünk táborozni. Sajnos nem lakik közel, így a találkozásaink minimalizálva vannak, de igaz barátnőmnek tartom, és rengeteget beszélünk. Péntek este a Duna parton ücsörögve Somersbyt ittunk, majd kedvet kapva a város rocker kocsmájában kötöttünk ki. Két fény, egy sör, egy fröccs... Ezt már megérzi az ember lánya, még akkor is ha egy alkoholista egyetemre jár.
Az egész elmúlt év fontos eseményeit végigbeszéltük, találkoztam pár barátnőjével/haverjával is, és egyszerűen csak jó volt felszabadultnak lenni. Másnap grilleztünk a szüleivel, aztán ők elmentek biciklizni, mi meg fetrengtünk a kertben, meg gitároztunk, és énekeltünk mellé. Este meg elmentünk bowlingozni. Utoljára akkor bowlingoztam, amikor legutóbb náluk voltam, 2,5-3 éve talán, szóval az első körben amolyan igazi balfasz voltam. Másodszorra belejöttem, és utána már ment is. Nagyon jól éreztem magam.

Szeretem az ilyen barátságokat.. Bármilyen messze vagyunk is, bármilyen kevésszer is futunk össze élőben, tudom, hogy bármikor számíthatok rá. És ha végre egy helyre visz az útunk, ugyanott folytatjuk, mint ahol utoljára abbahagytuk. Nem fogyunk ki a témából, a nevetésből, és semmi sem változik közöttünk. Az ilyen barátságok tényleg ritka kincsek...

itt már kezdett kiegyenesedni a szöghajam, bár a színe itt sem pont olyan mint élőben, de talán itt látszik legjobban az átmenet meg minden..:D

éés még az erős idegzetűeknek itt vannak az aprócska daganatok: