2014.08.03.
Lehet, hogy nem a legjobb ötlet hajnali negyed kettőkör, még félig részegen nekiállni, és valamilyen szinten értelmes blogbejegyzést pötyögni ide, de most megpróbálom. Hónapokkal ezelőtt írtam egy bizonyos fiúról, aki gyakorlatilag szerelmet vallott nekem egy buliban. Két és fél éve nem találkoztunk előtte, és akkor is csak egyszer, méghozzá annyi történt, hogy részegen (majd kijózanodva is) végigcsókoloztunk egy éjszakát, fogtuk egymás kezét és beszélgettünk, és én félig azt hiszem elhittem, hogy ez nem csak egy este lesz - tévedtem.
Amikor áprilisban egy újabb ferde estén ez szóba került, leírtam, hogy mennyire felzaklatott a kérdés, és nem akartam én már tőle az ég egy adta világon semmit - csak nem értettem miért kellett ezt egyáltalán szóba hozni. Főleg, hogy ez volt az első olyan este, mikor már nem éreztem magamat kínosan a közelében. Hát ezek után jött el a mai buli, ahova nagyon félve indultam el. Egyrészt menni akartam, mert legjobb barátnőm, akivel nagyon ritkán tudunk találkozni, itt volt, és látni akartam. Másrészt legszívesebben a 10 km-es körzetből is távol maradtam volna, hogy elkerüljem az érzelmi konfortációkat, és egyáltalán a látványa sem hiányzott a drágalátos fiúnak. (Azt hozzátenném, hogy a.) ő hívott meg az eseménybe facebookon, és ezek után kérdeztem meg a barátnőmet, hogy na mi lesz ez. És b.) a barátnője nem volt meghívva.)
A három napos - két estés bulit félig elsunnyogtam, ugyanis tegnap inkább Zsaniékkal találkoztam ahelyett, hogy lementem volna a helyi strandra, ahol sátraztak. Ma viszont már nem volt menekvés, összeszedtem minden lelki erőmet, és belevágtam. Odafele menet végigtelefonáltam az utat a barátommal, csak hogy még véletlenül se menjen ki a fejemből, hogy csak ő. Odaértem, köszöntem mindenkinek, akkor már ordibáltak is Enikőnek, hogy itt vagyok. Láttam, hogy a drágalátos fiúkánk is itt van, és biztos vagyok benne, hogy ő is látott, de aztán ennyiben is maradtunk. Enikővel végeláthatatlan beszélgetésbe kezdtünk az elmúlt 2,5 hét eseményeiből. Aztán a drágaság megjelent mellettünk, elkezdte nyomni magát, majd továbbállt. A legvicesebb jelenet az egész szituációban az, hogy van egy húga. Aki történetesen Enikő jó barátnője, és én is bírom a csajt. És, aki félrehívott minket, hogy beszélni akar Enikővel, és hát akkor menjek már én is. Elmondta minden gondját-baját, majd csak simán ücsörögtünk és pofáztunk - ahogy az lenni szokott.
Na, amikor valakiről a tulajdon testvére ejti el a következő megjegyzést: "Nem értem, hogy miért mindig ilyen csúnya lányokkal smárol ilyenkor... legalább keresne szépet. Az ilyen lányokért nem is éri meg megcsalni a barátnőjét." Itt gáz van. Nem is kicsi.
Az események követték egymást szép sorjában, megjött Noémi, és az üveg pálinka. Aztán szép lassan egyre több ember gyűlt körénk, köztük hát a sokat emlegetett srác is. Az egész úgy kezdődött, hogy leült közénk, és az első mondata: "itt van Jackeline Corey (jójó, itt a rendes teljes nevem hangzott el) és nekem nem is szóltok?" (Aha-aha, gyenge próbálkozás, nem hiszem el, hogy ezelőtt nem vett észre.) Aztán 100000 wattos vigyorral rámmosolygott, és köszönt. Majd céltudatosan mellém jött, és egyik kezével a székem karfáját fogta, másikkal a háttámlát, miközben teljesen az arcomba mászva (5 centi ha volt az orrunk között) feltette a kérdést, ami elvileg mindig is érdekelte: 'ti az állatorvosin, hogy tanuljátok az anatómiát?". SUCH A GOOD QUESTION. Elmondtam hát, hogy 4 állatot tanulunk kutya, ló, marha, sertés és blabla. Ő meg úgy csinált, mintha évek óta ez a kérdés foglalkoztatta volna.
Kapva az alkalmon, az egyik csaj megkérdezte, hogy hova járok, mert csak a beszélgetés végén figyelt oda. Mondtam, hogy az állatorvosira, erre rám nézett, és közölte, hogy pedig szerinte inkább fotómodell kéne legyek. mi? mi? mi? Majd hosszasan ecsetelni kezdte, hogy én az tipikusan nagyon szép arcú lány vagyok, milyen szép nagy szemeim vannak, és hát úgy általában mióta megismert áprilisban azóta én vagyok a szép arcú lány. (? jémár.) Erre a srác kapva kapott az alkalmon, hogy közölhesse, hogy ezt amúgy nagyon sokan mondják. Végülis önbizalomnövelőnek jól esett, azt aláírom. Viszont ha már így belekezdtünk, felmerült az ötlet, hogy mindenki mindenkiről őszinte véleményt nyilvánítson. Sajnos ő előbb volt a sorban, így hirtelenjében írtam Rékának face-en, hogy most azonnal hívjon fel, mert nem vagyok hajlandó véleményt nyílvánítani a drágáról, és így van alibim elhagyni a játékteret. Így is lett, és egészen véletlenük (hoppácska) lekéstem az ő körét, és a következő ember végére értem vissza. A másik előny az volt, hogy az ő véleményét viszont meghallgathattam magamról. Mondjuk nem volt túl nagy szám, közölte, hogy belsőre nem annyira ismer (akkor mit ismersz rajtam drága, tudod, hogy nézek ki?), de hogy szerinte nagyon hasonlítok rá. És ambíciózus vagyok, meg céltudatos. De bizonyos dolgokban nem tudom mindig, hogy mit akarok. WTF? célzáscélzás. De ő tényleg úgy gondolja, hogy nagyon nagyon hasonlóak vagyunk. Még csak az kéne... (Egyébként a legvicesebb az volt, hogy mikor rákerült a sor, hogy rólam mondjon véleményt, gyakorlatilag az egész társaság felröhögött - honnan tudja mindenki?? - majd mindenfelől csak ilyen mondatokat hallottam, hogy hát megdugná blabla.
Végülis ennyi volt vele a történet, ugyanis eközben úgy berúgott, hogy lement és elaludt, így az este folyamán nem láttam többet. Pedig őszintén mondom, rohadtul kíváncsi lettem volna, hogy félrehív-e beszélgetni...
Tudom, magamnak csinálom az egészet... Csak néha jól jön egy kis izgalom. És a jó hír az, hogy most egyáltalán nem kavarodtam fel érzelmileg.