2014.12.08.

Egy kis helyzetjelentés:

10/4 vizsga letudva, ebből 3 már kiderült és 5-ös, a 4.-et ma kellett volna feltenniük, még nem tették... 

De már csak 4 napom van az anatómia szigorlati boncolásig. Kezd elhatalmasodni a pánikom, és addig már nincs esélyem gyakorolni sem.

Csak menjek át, utána az elméletre már csak felkészülök... És ha átmegyek akkor pénteken randim van.^^ (Ha nem, akkor megyek haza sírni.)

2014.12.06.

Tegnap annyira szép, és hosszú bejegyzést írtam, és valamiért nem mentett piszkozatot, és persze mire befejeztem ki is dobott, mert hát nem egybe sikerült megírni, és nem is wordbe... Hát így jártam.

Most megpróbálkozom vele mégegyszer, azóta úgyis van új fejlemény is.

Imádom a karácsonyt. A fények mindenhol a városban, a forralt bor és a kürtőskalács illata... A családi karácsonyok is mindig nagyon jók, társasozunk, kártyázunk, és együtt a család.^^ 

A karácsonyhoz hozzátartozik a karácsonyi vásár is, pláne mióta Pesten vagyok. Eddig háromszor voltam a Vörösmarty téren a vásárban, tavaly a barátommal, meg Réka barátnőmmel, és idén, nos, Marcival. Írt csütörtöktök este, hogy menjünk el, én meg úgy voltam vele, hogy üsse kavics, vagy továbbra sem érzek semmit, és beszélek vele, vagy jó lesz és akkor is elmozdultunk valamilyen irányba. 

Végigsétáltuk a karácsonyi vásárt, kerestük a legolcsóbb forralt bort, teljesen barátian. (Már amennyire baráti lehet, egy filmbe illően romantikus kivilágított karácsonyi vásáron sétálgatni kettesben egy fiúval.) Vettünk vaníliás forralt bort (mindenki magának - totál baráti!), leültünk egy padra, és beszélgettünk. És én végig azon gondolkodtam, hogy mikor lép már valamit - na igen, ez volt az a pont, mikor rájöttem, hogy azért ez a nem akarok semmit dolog, mégsem egészen úgy van.

Elkortyolgattuk a forralt borunkat, beszélgettünk, nevettünk, beszélgettünk... Aztán végre megfogta a kezem, és tele lett a gyomrom pillangókkal. Olyan régóta nem éreztem ilyet...

Mikor már kezdtünk megfagyni, elindultunk és elsétáltunk Deáktól Blaháig, kézenfogva, romantikusan. Evett egy gyrost Blahán, és hazafelé vettük az irány. 10-re kellett volna visszaérnem a koliba, fél 12-re sikerült is. Megvárta velem a villamost, ott álltunk egymással szemben, fogtuk egymás kezét, és megcsókolt. És ez most nem az a múltkori érzelemmentes smárolás volt, hanem az az igazi mindent bizsergetős csók. Olyan meseszerű volt az egész. Azt mondta, hogy nagyon izgult, hogy mi lesz, és olyan aranyos volt...

Tegnap meg átmentem filmezni hozzájuk, és ott is aludtam. Feküdtünk egymás mellett, bújtunk, és úgy kapaszkodtunk egymásba, mintha az életünk múlna rajta, és megkérdezte, hogy akkor most mi ez, amit csinálunk? Mondtam, hogy nem tudom. Aztán elmeséltem, hogy a lányok már nagyon lebasztak az egész miatt, de ez egy külön történet. Mondta, hogy ő egy embernek tárulkozott ki, én meg megkérdeztem, hogy és mit mondott, vagy alapvetően ő, hogy gondolja.
Abban maradtunk, hogy lassan haladunk, mert nekem éppen, hogy vége lett a kapcsolatomnak, ő pedig az utolsó szakítása óta (majdnem 1 éve), annyira fél attól, hogy összetörik, hogy ha úgy alakult, inkább megnyomta a megállj gombot, és elengedte. De azt is mondta, hogy azóta senkivel nem töltött el annyi időt, mint velem. És ő nem akar engem átbaszni, és ő sem akar pasifelejtő pasi lenni, vagy valaki, akivel most elszórakozom. Alapvetően nekem sem ez a célom, ezt ki is jelentettem, semmit sem azért csináltam, hogy szórakozzak, vagy elfelejtsem a barátom. Mert ezen a dolgon már a szakítás pillanatában szinte túlléptem.

Most haladunk valami felé, és az eddig bújkáló kémia úgy tört elő, mint valami vulkán.. De nem történt semmi közöttünk, a csókolózáson kívül, aminek egyrészről örülök is, mert ez azt jelenti, hogy tényleg komolyan gondolja, hogy haladjunk szépen lassan, mert simán rámmászhatott volna. 

Majd szép lassan minden kiderül, de abból, ahogy rám nézett látom, hogy nem vagyok semleges, sőt... És a saját hülye rózsaszínköd mosolygásom is elő-elő tört, ami ijesztő, de mégis valahol jó... Hosszú ideje nem éreztem magam ilyen boldognak...

2014.12.03.

Aludj 4 órát, 8-10-ig vizsgázz le 2 tárgyból, aztán ülj végig 4 óra anatómia előadást, gyere haza, és tanulj...

Szeretem a vizsgaidőszakot.

2014.11.30.

Nem akartam átlépni azt a határt, hogy megcsókoljon. Pláne nem mindenki szeme láttára, akik előtt egészen eddig diszkréten kezeltük a dolgainkat. Nem úgy, hogy két hete ért véget a 2,5 éves kapcsolatom.

Nem mondanám, hogy bánom, mert rájöttem, hogy én nem akarom ezt. Nem az igazi közöttünk a kémia, és most elmúlt az egész varázsa.

A kérdés csak az, hogy ez mit változtat a kapcsolatunkon. Mert az, hogy én nem éreztem, az egy dolog, de nem tudom ő érzett-e valamit... Remélem, hogy nem, és akkor minden maradhatna a régiben. 

Ez az egész csak egyre elkeserítőbb lesz... De most legalább biztosra tudom, hogy nem akarok kapcsolatot vele. Nem csak most, később sem. És magamban imádkozom, hogy ő ne szeressen belém, és megmaradhassunk barátoknak. Nem akarom újra elveszíteni.

2014.11.27.

Hogyan válhat valaki az egyik pillanatról a másikra újra olyan fontossá, mintha mindig is az életem része lett volna...? 

Annyiszor megbántott már, és mégis, újra, és újra visszaengedem az életembe, a szívembe... Napi rutinná vált a beszélgetésünk, reggeltől estig, Két hét alatt közel 2300 üzenetet váltottunk facebookon. Az nagyon sok. Nagyon, nagyon.

Nem akarok egyik kapcsolatból esni a másikba, nem akarok együtt lenni vele, de ha közeledik képtelen vagyok nemet mondani. 

Szeretethiányom van, kiborultam a vizsgaidőszaktól, és csak arra vágyom, hogy valaki jól megölelgessen, hozzábújhassak, és újult erővel folytassam a tanulást. Arra vágyom, hogy ő öleljen meg...

Elkeserítő ez a helyzet. Tudom, hogy ő többet akarna, és fogalmam sincs, hogy én mit akarok. Nehéz bíznom benne, de ha csak egy nap nem beszélünk szinte fáj a hiánya. 

Amikor vasárnap együtt jöttünk fel busszal, és az első óra után megfogta a kezem, határozott éreztem valamit. Olyasmit, amit rég nem. Képtelen voltam elhúzódni.

És akárki akármit mond, vizsgaidőszakban szinglinek lenni, a legnagyobb szívás a világon. Még akkor is, ha nem lenne időm egy kapcsolatra, annyira szükségem van a támogatásra, hogy nem tudom, hogy küzdöm végig anélkül ezt az egészet.