A m�sodpercekb�l percek lettek, a percekb�l �r�k, az �r�kb�l napok, �s a h�t nap �gy rep�lt el mellett�nk, mint egy b�rt�n�b�l szabadon engedett sas mad�r. Kem�nyen edzett�nk, tiszt�ra suvickoltuk a padl�st, m�r csak a ruha volt vissza a felt�telek list�j�r�l. Amikor �t �vvel ezel�tt ide ker�ltem hoztam magammal egy csod�latos ruh�t. Az any�m� volt, azt viselte, amikor el�sz�r tal�lkozott ap�mmal. Intenz�v eml�kk�nt �lt bennem, egy t�voli �let darabk�jak�nt, a v�r�s anyag, a kiv�gott h�t, �s az elragad� csipked�sz�t�sek.

Egy �rvah�zban az els�, amit megtanulsz: nincs olyan, hogy a ti�d. Nincs tulajdon, nincsen p�nz, nincsenek ruh�k. Az �jonnan �rkez�k csek�ly tulajdon�t a k�z�sbe teszik, �s az kapja meg, akinek sz�ks�ge van r�. Arra a ruh�ra, eddig m�g senkinek nem lehetett sz�ks�ge. Josie-n, �s rajtam k�v�l mindenkire nagy lett volna. �s Ms. Preston nem pazarol sz�p ruh�kat, erre a nyakamat mertem volna tenni.

A ruha �lomk�pk�nt ringat�zott a fejem felett, meg kellett tal�lnom, azt akartam viselni a mai est�n. A nyerem�ny csek�ly p�nz, de egy olcs� cip�re �s egy harisny�ra futni fogja bel�le. Ruh�t azonban biztosan nem vehet�nk.

A sz�vem bel�lr�l d�r�mb�lt a bord�imon, felk�szott eg�szen a torkomig, mik�zben Preston irod�ja fel� osontam. Josie mindent elint�z a t�bbiekkel, ha kell hatalmas m�sort csapnak, de �gy sem volt t�bb id�m negyed �r�n�l. Gyorsnak kellett lennem.

A z�r halk kattan�ssal adta meg mag�t, �s m�r bent is voltam az oroszl�n barlangj�ban. L�ttam m�r Ms. Prestont ruh�t kivenni a „rakt�rb�l”, �gy nem volt neh�z dolgom. N�ma im�m mantr�ja zengett a fejemben, ahogyan kinyitottam az antik szekr�nyt. K�ts�gbeesetten kutattam a dobozok k�z�tt, a f�ldre �nt�ttem minden ruhadarabot, de mindhi�ba. Nem volt ott. K�nnyek mardost�k a szemeim, a l�t�som elhom�lyosult, egy megsemmis�lt �lomk�p pukkant sz�t abban a pillanatban. Sz�vem kifacsarva, sz�rk�n hevert a hely�n.

Ekkor hallottam meg a j�l ismert l�ptek zaj�t. Az adrenalin v�gigfolyt az ereimben, l�ktetett a f�lemben, �s a sz�vemben, p�nikba estem. Hogyan tov�bb?

A szekr�ny t�nt az egyetlen b�v�helynek a szob�ban. �sszekapkodtam a f�ldre sz�rt ruh�kat, igyekezv�n nem hagyni semmilyen nyomot magam ut�n, �s bevetettem magam a felakasztott ruh�k k�z�, magamra r�ntva az ajt�t. A pulzusom az egekbe sz�k�tt, meg�reztem az ismer�s illatot. Ennyi �v t�vlat�b�l is tiszt�n felismertem any�m �de vir�gillat�t, amely csakis a ruh�j�b�l sz�kkenhetett az �rz�kel�sembe. L�zasan kutatni kezdtem, csakis az orromra t�maszkodva, m�g megleltem. Az akaszt�s szekr�ny alj�n hevert a f�ld�n. Az arcomhoz szor�tottam a puha anyagot, magamba sz�vva utols� illatfoszl�nyait. Egy apr� pillanatig elk�pzeltem, ahogyan any�m karjaiba z�r, �s azt k�v�ntam b�r sose engedne el. Tovasz�ll� m�sodpercek voltak – de akkor m�gis a vil�got jelentett�k. A l�p�sek tovahaladtak, �s elhaltak a folyos�n, �s �n biztons�gban voltam. Gyorsan szereztem ruh�t Josie-nak is, majd mindent a hely�re t�ve elhagytam a tett sz�nhely�t.

***

Az udvart teljesen ellept�k az �rv�k. Akadtak kisebbek, nagyobbacsk�k, �s p�r korunkbeli. Ami az ismerked�st illeti, sosem voltunk k�nny� helyzetben. Ms. Preston nem �pp a modern kor h�ve volt, n�ha �gy �reztem, mintha egy m�sik sz�zadb�l cs�ppent volna a k�reinkbe - egy r�ges-r�g let�ntb�l. Egyh�zi le�nyiskol�ba j�rtunk, �s szigor�an ellen�rizte, hogy ut�na egyb�l hazaj�jj�nk – elv�gva minket az �rvah�zon k�v�li kapcsolataink �pol�s�t�l. Ez�rt volt akkora sz� a mai esem�ny, �s az esetleges kimen�nk ut�na.

Az izgalmunk a tet�fok�ra h�gott, ahogy kil�pt�nk a t�megbe Josie-val. Kisv�rtatva Ms. Preston hangja harsant fel a hangosbemond�n.

- �dv�zl�k minden kedves jelenl�v�t a Napsug�r Gyermekint�zetben. Id�n �nnepelj�k fenn�ll�sunk 25. �vfordul�j�t, �s eme nemes alkalomb�l a szok�sos �vi sportverseny�nket is kib�v�tett�k. K�l�n k�sz�nt�m a portlandi, �s New hulker-i fi� �rvah�z lak�it! Amint az m�r hagyom�nny� v�lt az �vek alatt az ifj�s�g k�l�nb�z� egy�ni, p�ros, �s csapatversenyeken tesztelheti kitart�s�t, erej�t, �s tehets�g�t. Az egy�ni versenysz�mok id�n a fut�s, a magas- illetve t�volugr�s, asztalitenisz, t�nc illet�leg a c�lba dob�s. P�rosaink futhatnak v�lt�ba, megcsillogtathatj�k tud�sukat a p�ros pingpong bajnoks�gon, valamint a t�nc r�szlegen mutathatj�k be koreogr�fi�jukat lelkes nevel�iknek. A csapatos verseny, mint eddig minden �vben, a r�plabdabajnoks�g. Mindenkinek sok sikert k�v�nok! K�sz�n�m a figyelmet.

L�ha tapsok harsantak fel, mik�zben izgatott sutyorg�s morajlott v�gig a t�megen. �reztem, hogy Jos megszor�tja a kezemet. Elj�tt a mi id�nk.

Az udvar tele volt t�bl�kkal, amik felh�vt�k a figyelmet az ott �zend� sportokra. L�zasan kutattunk a „t�nc” felirat ut�n.

Ha az �let citromot ad, k�rj hozz� tequil�t. �s b�r a tequil�mat sosem kaptam meg, igyekeztem pozit�v maradni, �s mosolyogni a vil�gra. Ehhez le kellett vezetnem a napi fesz�lts�get, az �jabb csal�d�sokat, az �rul�sokat, amik az �vek alatt �rtek. T�ncolni kezdtem, kifejeztem benne az �r�m�m, a f�jdalmam, minden �tsuhan� �rz�sem.
„A t�nc az �szt�n�k m�v�szete, nem az �rtelemre, hanem az �rzelmekre hat.” Az �nkifejez�s �r�m�t adta, lassank�nt az �letemm� v�lt, be�p�lt a mindennapjaimba, ez volt az egyetlen, amit nem vehettek el t�lem.

�gy h�t, nem volt k�rd�ses, melyik sport�gban pr�b�ljunk szerencs�t, most j�tt el az ideje, hogy bebizony�tsam magamnak, �s mindenki m�snak, hogy a sok �v megal�ztat�sa legal�bb valamiben eredm�nyt is hozott.

Felt�n�en nagy t�meg gy�lt a t�ncnak sz�nt t�r el�, sokan v�lasztott�k ezt a sport�gat, hogy megmutass�k rejtett tehets�g�ket. Meg kellett volna ijednem, de nem tettem – biztos voltam magamban �s a k�pess�geimben, tal�n �letemben el�sz�r, de most igaz�n.

Ahogy oda�rt�nk a felel�s nevel� a kez�nkbe nyomott egy pap�rt a nevez�k n�vsor�val, �s sorrendj�vel. Huszonk�t n�v sorakozott a c�dul�n, du�k, tri�k, �s egy�ni produkci�k… �s mi voltunk a huszonegyedikek. Egy koreogr�fia maximum h�rom perc terjedelm� lehetett, �gy k�zel egy �r�nk volt a sorra ker�l�sig. Helyet foglaltunk a t�nct�r el�tt, �s v�rtuk, hogy elkezd�dj�n a m�sor.

Sorra j�ttek a t�ncosok, kisebbek, nagyobbak, fi�k, �s l�nyok. Voltak sz�nvonalasabb t�ncok, �sszecsapottak, r�gi zen�kre, �jabbakra… A huszadik sz�m ut�n mi v�gre mi j�tt�nk.

Be�lltunk a kezd� p�zba, �s felcsend�lt a zen�nk. Egyb�l mag�val rep�tett, testem �ntudatlan vette �t az �tem�t, a sz�mtalanszor elpr�b�lt koreogr�fia minden apr� r�szlete v�gigpergett el�ttem, �s �n csak �tadtam magam, nem gondolkoztam, csak sz�rnyaltam a ritmusra. Josie t�k�letes harm�ni�ban volt velem, az �sszeszokotts�gunk meghozta a gy�m�lcs�t. H�rom hossz� perc – s nem t�bb egy pillanatn�l. �s mosolyogva, lihegve, �r�mm�morban hallgattuk a tapsvihart k�r�l�tt�nk. Vissza�lt�nk a hely�nkre, �s mint k�t tejbet�k, vigyorogtunk.

Az utols� p�rosban k�t fi� t�ncolt, korunkbeliek. A profizmus csak �gy �radt bel�l�k, arcomra fagyasztva a mosolyt. Elindult a daluk, arcomra csod�lkoz�ssal vegyes csod�latot var�zsolva. Kifog�stalan mozdulatok, egyszerre, �s hib�tlanul. Komoly vet�lyt�rsaink akadtak. Egyszer sem rontottak, �s a sz�m v�gezt�vel bizonytalanul kezdtem tapsolni. A kor�bbi �nbizalmamnak pontosan erre a h�rom percre volt sz�ks�ge, hogy elillanjon.

Az eredm�nyhirdet�s csak a nap v�g�n volt esed�kes, �gy �tadtuk magunkat a t�megnek, �s a hangulatnak. Standr�l standra j�rtunk, r�szt vett�nk mindenben, �s egyszer�en csak j�l �rezt�k magunkat. F�l �t fel� j�rhatott, mikor teljesen kif�radva led�lt�nk az udvar sz�l�n �ll� fa t�v�be. M�g f�l �r�nk volt az eredm�nyhirdet�sig.

- Olyan j� volt ez a nap, Hope. Rem�lem minden j�l siker�l, �s az est�nk is �sszej�n.

- �n is rem�lem, Jos, nagyon rem�lem.

- N�zd csak, valakik j�nnek.

K�t fi� k�zeledett fel�nk a standok fel�l. Amikor m�r ki tudtam venni az arcukat, felismertem a k�t t�ncost, aki vesz�lyeztette a nyerem�ny�nket.

- Sziasztok, l�nyok, Liam vagyok, � pedig Noah, csak gratul�lni szerett�nk volna, nagyon �gyesen t�ncoltatok.

- Sziasztok. �n Josie vagyok, � Hope. �s k�sz�nj�k, ti sem voltatok semmik.

- Le�lhet�nk?

- Persze.

- Sz�val, honnan vagytok? – Liam tov�bbra is fenntartotta a besz�l� szerepet. Vak�t� k�k szemei voltak, vil�gosbarna haja, �s cs�ppet ferde mosolya – �les kontrasztot alkotva Noah s�t�tbarna szemeivel �s haj�val, apr� borost�j�val.

- Innen. �s ti?

- Portland.

- �s hol tanultatok meg �gy t�ncolni? – v�gre er�t vettem magamon, �s �n is megsz�laltam – Elk�peszt�ek voltatok…

Mindketten elmosolyodtak.

- Tudj�tok, n�lunk el�gg� vasfegyelem van… Nincs sok lehet�s�g�nk kikapcsol�dni, �s sz�rakozni. �gy valahogy a t�ncn�l k�t�tt�nk ki… Azt�n minden j�tt mag�t�l.

- Ismer�s �rz�s… Az egyetlen menek�l�si lehet�s�g, �s nem kell hozz� semmi, csak egy kis zene.

- Ti is kaptatok kimen�t est�re? – v�gre Noah is megsz�lalt, hangja kellemes borzong�st v�ltott ki bel�lem – Alig v�rom, hogy kiszakadhassunk kicsit a n�gy fal k�z�l…

- Nos, ez rajtatok m�lik – csend�lt fel Josie szomork�s hangja.

- Rajtunk?

- Csak akkor mehet�nk, ha megnyer�nk egy versenysz�mot – �s ti voltatok az egyetlen igazi vet�lyt�rsaink.

- �. Ha ezt tudjuk, direkt elrontunk valamit.

Keserny�s mosollyal a sz�mon v�laszoltam.

- Azt hiszem, m�r mindegy. De ideje indulni, eredm�nyhirdet�s.

- H�t, l�nyok, gy�zz�n a jobbik. Rem�lem, ti lesztek azok.