...:::Riválisok :::...

- Jobban érzed már magad? – a kórházi szobába egy tizenkilenc év körüli srác jött be. Fekete tincseit eltakarta egy sapka, és bal kezében egy nárciszt szorongatott.

- Igen, de te...mit keresel itt? – szóltam neki.
- Végülis miattam törted ki a bokád, ezért természetes, hogy bejövök meglátogatni.
- Kezdjük ott, hogy ezt én műveltem magammal, nem a te hibád volt. Másrészről pedig, lehet, hogy ovi óta barátok vagyunk, de ezért megfogom keresíteni a mindennapjaidat.
- Ugyan már! Mit tudnál tenni begipszelt lábbal? Még mozogni is alig tudsz. – a fiú egy gyenge mosoly erőltetett magára, s leült az ágy melletti székre. A doktor jött be, kezében az eredményekkel.

- Nos, doktor úr. Meggyógyul a kicsi Amenia? – kérdezte szemtelenül.
- Igen, igen. Minden esély meg van rá, hogy újra lábra állhasson. Gyógytornára kell járnia. Az időpontokat még egyeztetjük. - a doktor rám nézett, s azzal a lendülettel ki is ment.
- Várok rád. Ne felejtsd mit igértél! – szólt a fiú, s ő is kiment. Előszedtem a kis naplómat, amit csak olyan esetekre használlok, mint például; fontos dátumok, ruha árak, mobil címek, feljegyzésére. Most úgy kívánta a helyzet, hogy egy olyan részt kell írnom a füzetembe, ahol elpanaszolom a gondjaimat. Erre jó célt szolgált az a pár lap.

Néhány órával ezelőtt...

-  Figyelj jól, mert csak egyszer mutatom meg, hogyan kell!
- Jaj, hagyjál már Patrick! Nekem is megy.
- Jól van. – mindkettőnk a rajthoz állt. Egy éles végű botot adtak a kezembe, és azt mondták el kell hajítanom futás közben, és minnél messzebbre kerül a bot, annál több pontot kapok.
- Sok szerencsét, Amenia. – kacsintott rám, de abban a percben megfújták a sípot, és én csak nagyon nehezen tudtam beérni Patrick –ot. Ő már javában eldobta a botot, én meg még csak akkor értem a cél mezőhöz. Mikor el kellett volna hajítanom, elfordultam oldalra és eldobtam. Újra futásnak eredtem. Mivel elkezdett esni az eső, megcsúsztam a talajon, és elestem. Vörös salakos lettem mindenütt, és csak a lábamra tudtam koncentrálni. Nagyon fájt, és bedagat. A bokám valahogy így törhetett el. Patrick –et kértem, hogy vigyen el egy kórházba, ahol begipszelhetik.

~ Annyira fel tud bosszantani az a gyerek. Legszívesebben eltaposnám!!! ~

Csak néhány hét telt el, mikor is már éreztem, hogy nem csúszik ki a lábam alól a talaj. Iszonyatosan boldog voltam, mert több ember is segített. A gyógytornász, Ally az anyukám, és persze nem hagyhatom ki Patrick –et sem. Ő ott szórakoztatott, míg én szenvedtem a járással.

- Ne félj! Ha helyre jövök, meglátod, rendezünk még versenyeket! – szóltam oda neki, de ő csak egy haverjával beszélgetett. És csak intett egyet, hogy érti, mit beszélek neki.

A napjaim már csak így múltak. Szerencsére hamar kiengedtek a korházból, és suliba is járhattam rendesen. Patrick pedig délutánonként át jött, hogy szorgalmasan tanulhassunk a vizsgákra.

Örültem, hogy nem voltam egyedül, még is, amikor a bokám helyre jött, valahogy furcsa érzés fogott el. Úgy éreztem, hogy Patrick valamit eltitkol előlem. Amikor szóba hoztam valami lányos dolgot, mindig témát váltott. Ez kezdett aggasztani. Még azt is megkérdeztem tőle, csak úgy poénból, hogy neki milyen lányok jönnek be. Erre ő ledermedt, és mintha ki is pirosodott volna az arca. Itt volt az ideje, hogy végre megkérdezzem, mi is a baja.

-  Patrick! Örülök, hogy ma is átjöttél. Mit szólnál egy versenyhez?
- Örömmel elfogadom. Mi lenne az? – pislogott rám.
- Szeretném, ha eljönnél velem úszni a közeli úszodába.
- Benne vagyok. Végülis az eltört lábadnak is jót tesz a víz.
- Nagyszerű! Akkor indulhatunk is.
- Mi? MOST?
- Igen. Menj haza, és készülődj! Én már eléggé megedződtem. Tudod, nagyon jó a termál víz. Főleg gyógytorna használatára is.
- Hát ...jól van. Akkor sietek. – Patrick becsukta háta mögött az ajtót, engem pedig anya elvitt az úszodába. Amikor oda értem, gyorsan átvettem a fürdőruhám, és bemelegítésképp belépkedtem a vízbe. Kellemes meleg vízű volt. A lábamnak pont ideális. Nem sokkal később Patrick is megérkezett, majd ő is belecsobbant a vízbe.

- Figyelj! Ha most én nyerek, elárulod nekem a titkodat!
- Milyen titkomat? Mindenkinek vannak titkai. Miért kéne elárulnom neked?
- Mert tudom, hogy valami aggaszt, és nem mondod el nekem. Pedig kicsi korunkban azt ígértük egymásnak, hogy mindent elmondunk, ami a szívünket nyomja. TE pedig nem mondtál nekem semmit, és ez bosszantó!
- Hűtsd le magad! A végén még felforr körülötted a víz. – Patrick lefröcskölt, és próbált kigáncsolni a víz alatt. Kisebb - nagyobb sikerrel.
- Na jó! Kezdjük!
- Figyelj. Elmondom a titkot, de! Ha teveszítesz, akkor én kérek tőled valamit, rendben?
- Rendben. De úgy is én nyerek. – túl magabiztos voltam. Nem számoltam el a következményekkel. A medence feléig minden simán ment, onnantól viszont az eltörött lábam görcsölni kezdett, és hiába próbáltam kiúszni a medence szélére, nem igen sikerült. Szerencsémre Patrick gyorsan oda úszott, felkarolt, és az egyik székre rakott le.

- Vesztettél.
- Tudom. Mit akarsz, mit csináljak? – nem vettem észre, de Patrick még mindig fogta a derekam.
- Nem is tudom. Azt szeretném, ha... te lennél a partnerem az érettségi bálon.
- Az még messze lesz. – eltoltam a kezét magamról, és mélyen a szemébe néztem. Akkor elkapott egy olyan érzés, hogy most bizony, meg kell őt csókolnom. Aztán felpofoztam magam. Ilyen hülyeséget mondani, könyörgöm!
- Ja, tom. Vehetnénk addig tánc próbákat? Tudod, hogy ne történjen ilyen baleset, mint ami az előbb volt.
- Nagyon vicces vagy. De felőlem... vehetünk.
- Oké. – attól a naptól kezdve minden délután átmentünk egymáshoz, és gyakoroltunk mellette pedig tanultunk. Meglehetősen élveztem az együtt töltött perceinket, de tudtam, hogy ez nem fordulhat komolyabbra. Vagy ha még is, akkor felpofozom magamat! – Ezzel nyugtatgattam magamat, mikor már az érettségi bálon voltunk.

Gyönyörű dekoráció fogadott minket. Szép munkát végzet a DÖK –ös csapat. Külön termet foglaltattak le pont a végzősök részére. Nagyon boldog voltam. Anyától elkértem azt az ünneplői ruhámat, amit még kiskoromban vett nekem, pont egy ilyen alkalomra. Melegség öntötte el a szívemet, mikor már Patrick –el táncoltunk. Igaz, hogy gipsszel, de táncoltam. És annál nem is lehettem boldogabb! De egyszer mindennek vége szakad, ahogy a mi táncunknak is. A terembe egy magas, vékony lányka félve nézett be. Hamvasszőke haja begöndörítve lobogott, gyönyörű sminkkel és ruhával lépett oda hozzánk, ... azaz ...Patrick –hez.

-  Már mindenhol kerestelek! Szépen táncoltál, kicsim! – mindenki a lányt nézte. És mikor ezeket a szavakat mondta Patrick –nek, elfogott a féltékenység. Hisz ő az én ovis barátom, nem veheti el senki. Hülye kis vipera!
- Oh... Olivia! Bemutatom neked a barátomat, Amenia –t! Gyerekkori barátok vagyunk. Amenia. Bemutatom neked a barátnőmet, Olivia –t! – hiába mutatta be azt a kis viperát, szét tudtam volna szedni. Akkor vajon Patrick ezt titkolhatta, és ezért volt olyan érzékeny a női témákra? De arra minden fiú hülyén viselkedik. Ah..nem értem!
- Örvendek a találkozásnak Amenia! – kezet akart velem fogni. Persze én nem engedtem.
- Én is, de tudod... meg vagyok fázva. Öh..igen! Meg vagyok fázva, és most nem lenne jó, ha ...ha kezet fognánk. – direkt beletüsszentettem a kezembe. Ez viszont csak álca volt.
- Na jó...Patrick. Menjünk!
- Rendben. Amenia! Hamarosan újra találkozunk. – kacsintott rám, és eltűnt a tömegben.

Az érettségit is magam után tudhattam nem sokkal a bál után. Viszont, most biztos le győztem Patrick –et! Plussz 20 pontot szereztem a vizsgán. Ha ezt elujságolnám neki, biztos elismerné, hogy én nyertem. Felhívtam gyorsan telefonon, bár nem igen akartam zavarni a barátnője miatt. Hátha ő is ott van, de szerencsémre ő szólt bele. Kértem, hogy jöjjön át, és hogy beszéljük meg a dolgokat.

Fél óra múlva beállított az ajtómon az a kis csivava szerű nő, és Patrick. Nem mondta, hogy a „kutyáját” is hozza.

- Öh... hello. Gyertek be! – szóltam nekik, bár a kutyákat nem szívesen engedem be a házamba.
- Csak azt akartam elújságolni, hogy plussz 20 pontot kaptam a vizsgán. Ezzel leelőztelek! Kérlek, ismerd el a vereséged. – mondtam büszkén.
- Neked is szia! Olivia -val csak beugrottunk, hogy elköszönjünk. Elutazunk egy kis időre, nyár után pedig már jövök is vissza. Amúgy én 30 pontot értem el. – súgta a fülembe. Teljesen megborzongtam, majd mikor elköszöntek, és Patrick kinyitotta annak a nőnek az ajtót, ordításba törtem ki.

- Hogy lehet, hogy mindig te nyersz?! Vissza vágót követelek, MOST!
- Hé,..nyugi! A vizságkat nem lehet újra írni, ha csak el nem rontottad. Amúgy pedig, te mindig is az én kis riválisom leszel, ne aggódj! – a fejemre nyomott egy barackot, és távozott a kapun. Kirohantam az utcára, és elkiálltottam magam.

- Ha vissza jössz, kitalállok egy újabb versenyt!

Vége.

KRITIKA:

Tőled kaptam meg először a novellát, aminek nagyon meg is örültem akkor, de így utólag, talán jobb lett volna, ha kicsit később küldöd. De lássuk csak miért. Az írásod hemzseg a helyesírási hibáktól, és az elírásoktól (amiket majd a kritika végén felsorolok), ezeket egy-két átolvasással, helyesírás ellenőrzéssel ki lehetett volna küszöbölni, és sokkal minőségibb lett volna. Érezhető, hogy nem rég kezdtél bele az írásba, ilyenkor fontosak a kritikák, szóval szeretnék adni pár tanácsot. A címnek teljesen megfelelt az iromány, a gyerekkori barátság, és a folytonos rivalizálás jó témának bizonyul. Ahogyan a barátság-szerelem kérdés is, hisz számtalan barátság végét jelenti, hogy az egyik fél elkezd többet érezni. Azonban a két főszereplő között nincs igazi baráti beszélgetés, nem ismerjük meg rendesen a viszonyukat, csak a rivalizálást, így ezt a szálat talán kicsit jobban kidolgozhattad volna. Az olvasók értetlenül állnak a tény előtt, hogy Patrick elhívja Ameniát partnerként a bálba, majd megjelenik a barátnője. Azt sem igazán értettem, hogy mikor úszni mentek már elméletileg nem volt gipsz a lány lábán – majd a bálban (ami, „sokára lesz”) újra megjelent? És az elején Patrickot írtál, aztán Patricket, na most akkor „Patrik” vagy „Petrik”? Mert a ragozás ettől függ ugyebár, úgyhogy ezt jó volna egységesíteni a novellában.:) Egyébként ezt minden további nélkül írhatod egybe, mert a kiejtett utolsó betű megegyezik a leírttal, ilyenkor nem kell kötőjelet írni. Összességében jó volt az ötlet, viszont kicsit hiányos a kidolgozás. Azt tanácsolnám, hogy miután megírsz valamit olvasd el sokszor, legalább 5-10-szer, hidd el mindig szembe jönnek újabb, és újabb hibák. Írj sokat, gyakorolj, és olvass sokat, így szépen sokkal kifejezőbbé és szebbé fog válni a stílusod.:) Sok sikert, és írást kívánok a továbbiakban.:)

Na akkor jöjjön az a fránya helyesírás így a végére:

Végülis – végül is
keresíteni – keseríteni
…egyeztetjük. - a doktor rám nézett… – itt nem kell a pont, csak a kérdő és felkiáltó jeleket írjuk ki
igértél – ígértél
használlok – használok
minnél – minél
bedagat – bedagadt
korházból – kórházból
úszodába - uszodába.
termál víz - termálvíz.
Főleg gyógytorna használatára is. – értem én, hogy mit akartál, de ez a mondat itt nagyon sántít nekem…
vízű – vizű Na ezek azok a bizonyos „kezes szavak”…A víz szóban az ékezet ugyanúgy változik, mint a kéz szóban, szóval ragozd csak a kezet, és ha abban e van az é helyett, akkor a vízben is az lesz.:)
le győztem - legyőztem igekötő…
Plussz – plusz
elujságolnám – elújságolnám
csivava szerű - csivava-szerű
Vissza vágót - visszavágót
vizságkat - vizsgákat
elkiálltottam - elkiáltottam
vissza jössz visszajössz
kitalállok - kitalálok