2014.11.10.

Nagyon régóta nem voltam igazán boldog. Egyszerűen naponta megnyitom a blogot, elkezdek írni, és arra jutok, hogy nem akarok itt nyüszögni, ezért bezárom, és azt gondolom: "majd holnap jobb lesz, és írok." De nem lesz jobb.

A kapcsolatom még ha rendbe is jött nagyjából az előző beszélgetés után, és tényleg nagyon próbálkozom, hogy működjön, de mégis azt érzem, hogy ez már csak időhúzás. És egyre erőteljesebb bennem a gondolat, hogy én bizony nem akarom már ezt. Pedig ha tudnátok mennyire akarom, hogy akarjam... De azt hiszem bármennyire is küzd az ember, az érzéseit nem tudja befolyásolni. És az enyémek bizony múlófélben vannak. 2,5 év után nem egyszerű ez, és biztos hiányozni is fog, de még túl fiatal vagyok ahhoz, hogy fenntartsak egy kapcsolatot, amiben már nem érzem jól magamat. Persze, még küzdök, de ha az elkövetkezendő két hétben sem történik változás, akkor ideje elengedni.

Rosszul érzem magamat a dolgok miatt, amiket a háta mögött megcsináltam, bár fizikailag sosem csaltam meg (bár nem mondom, hogy mindig pont úgy viselkedtem, mintha barátom lenne), érzelmileg annál inkább. 

Hiányzik Marci. Jobban, mint kellene, jobban, mint amennyire valaha is gondoltam volna, hogy még hiányozhat. Múltkor elmentem velük kocsmázni, csak ilyen családiasan négyen, majd az utolsó metróval hazamentünk. Vagyis ők haza, én hozzájuk, hogy még filmezünk, meg pipázunk egyet. Be voltam csiccsentve, gondoltam miért is ne... Így is történt, persze haza már nem jutottam. De azt sosem gondoltam volna, hogy Marci ágyában kötök ki. Zita barátnőm nagyon berúgott, és üvöltette a zenét, énekelt, és felváltva szívta a cigit és a pipát. Mi már kijózanodtunk, feküdtünk az ágyon és szókeresőztünk. Szép lassan elálmosodtunk, hát gondoltuk, akkor ott alszunk ketten abban a franciaágyban, elférünk teljesen... De Zitától nem lehetett aludni, úgyhogy átmentünk az ő szobájába... Az egy személyes ágyba. És tudjátok mit? Egy percig sem bántam meg. Nem történt közöttünk semmi, ami a megcsalás kategóriába esne. Csak nagyon jót beszélgettünk... Nagyon nagyon jót. Kimondtuk mindent, amit már régen ki kellett volna mondanunk, átbeszéltük az egész kapcsolatunkat az elejétől a végéig... És azt kell, hogy mondjam, nem sok ember van, aki ennyire megért, mint ő. Sőt, talán nincs is több. Úgy tud kérdezni, hogy egyből rádöbbenek, hogy mi a problémám, és ez nagyon jó. Szóval most jöttem rá, hogy mennyire hiányzott. Mint a valaha volt legjobb fiúbarátom. Mármint vannak rajta kívül is, de egyikük sem ért meg ennyire, még ha amúgy közelebbi kapcsolatban is vagyunk. Nos az együtt alvásnak is megvannak a maga szépségei, és mivel senkivel nem szoktam aludni, csak a barátommal, már este mondtam neki, hogy bocs előre is ha bújok álmomban, mert hát előfordulhat. Erre mondta, hogy hát ő is elég bújós. Persze összebújva is keltünk, amivel nem is lett volna semmi gond, ha az ébredés pillanatától arrébb megyünk. De jól esett hozzábújni. Hiányzott. Egyikünk sem értette igazán a helyzetet, miért tartunk már megint itt, és meddig fogjuk ezt csinálni? És nem tudnék rá válaszolni, csak azt tudom, hogy mennyire jól esett hozzábújni, és azt érezni, hogy fontos vagyok. Nem akartam, hogy megcsókoljon, vagy rám másszon. Csak öleljen... Szóval igen vegyes érzelmeim vannak a dologgal kapcsolatban.

De most már nem akarok én lenni az, aki szenved. Az akarok lenni, aki jól érzi magát a bőrében, azt csinálja amihez kedve van, ami jól esik neki, és egy kicsit önző akarok lenni. Nem akarok más érzéseivel törődni ebből a szempontból, csak a sajátjaimmal. Egy szemét lettem, tudom, de mégsincsen bűntudatom. A hétvégén pedig fél órát töltöttem a barátommal pénteken, és 1+kb 4-et Marcival szombaton és vasárnap. Szombaton egyénként gólyabál volt, ahol kitört belőlem az egész, közöltem, hogy szakítani akarok, és egyedül szeretnék lenni. Most ez a terv. Nem akarok a barátommal szórakozni, és nem úgy akarok szakítani, hogy más pasi karjai közé vetem magamat. Csak el akarom mondani, hogy ez már nem megy nekem. Én már nem érzem, amit kellene. Nem vágyom rá, hogy megcsókoljon, hogy együtt legyünk. És így nem lehet egy kapcsolatot fenntartani, hogy csak arra legyen, hogy biztonságban érezzem magamat, és tudjam, hogy van, aki szeret. Az nem lenne helyes.