2014.08.25.
Az elmúlt négy napban ismét elhagytam a nyugodt itthoni légkört, és elmentem a gólyatáborba. Most már nem mint kis megszeppent elsős, hanem a másodéves társasági ember, és nem vagyok büszke magamra, mert míg az első időben tökéletesen "rohadt jól érzem magam" részeg voltam, az utolsó este a "faszságokat osztok meg, amiket nagyon nem kéne" idióta részeg. De most nem a gólyatábor pro és kontráit szeretném kifejteni, azt már egy évvel ezelőtt valamikor megtettem. Viszont tény, ami tény: nem épp az egészség jegyében telt el ez a pár nap, ugyanis jóval többet ittam, mint ettem. És így jutunk el az új őrületig (?), vagy nevezzük inkább betegségnek, a liarexiáig. Mivel az utazás felében nem akadt társaságom, így vettem magamnak egy Joy-t, meg egy Cosmot, mondván kicsit megismerem az új agybutító trendeket. A Cosmoban találtam ezt a cikket az újfajta táplálkozási zavarról. Kicsit utánajártam én is, és bár a szakértők még nem egyeztek ki arról, hogy valóban betegség-e, tény, ami tény - ez egy létező, és újabban a média által igencsak felkapott viselkedészavar.
A liarexia lényege, hogy a lányok, elhitetik a külvilággal, hogy ők bizony bármennyit ehetnek, semennyit nem híznak tőle, mert tökéletes a genetikájuk. Társaságban simán betolnak egy nagy hamburgert, azonban utána napokig koplalnak otthon, hogy fenntartsák a számukra elképzelt tökéletes alakot. Így fenntartva a látszatot, hogy ők még ebben a tekintetben is szerencsések, és így nem aggódnak a külső szemlélők sem, hogy esetleg bajuk lenne, hiszen esznek ők rendesen.
Én sosem voltam a nádszálkisasszony típus, bár kövérnek sem nevezném magamat. Próbálom elfogadni az alakomat, hisz hiába küzdöttem végig az Insanity-t, hiába kezdtem el futni, soha nem tudtam elérni, hogy ha belenézek a tükörbe, a tökéletes alakot lássam. Az Insanity-vel izmosodtam ugyan, de fogyni nem fogytam, aminek az okáról fogalmam sincs. Bár valószínűleg kaja tekintetében nem mindig sikerült a maximális odafigyelés. A nyár annak a jegyében telt, hogy az egy év alatt lerombolt önbizalmam darabkáit szedegettem össze, és sikerült is. Kiskorom óta én voltam a "szép arcú lány", és hiába nem voltam soha nádszálvékony, valahogy mindig megszereztem azt a fiút, akit akartam - anélkül, hogy küzdenem kellett volna. Volt önbizalmam, és amikor tükörbe néztem, elégedett voltam - és ezt mások is láthatták rajtam. Ez tűnt el az elmúlt egy év alatt. Az egyetemen mindenki a barátnőm kell, aki tényleg az abszolút vékony típus - 176 centihez 55 kiló, és este tizenegykor simán bevág egy zacskó chipset - és bár én sosem vágytam az ilyen jellegű figyelemre, mégis csak leépül mellette az ember önbizalma. És valahogy az összes ilyen alkatú lány az állatorvosin kötött ki. Arról nem is beszélve, hogy sikerült körülvennem magamat velük. És hiába nincs rajtam sem több öt kiló feleslegnél, mégis én érzem magam a kövér disznónak mellettük.
Nem akartam ennyire bőven kifejteni ezt a részt, de a megértéshez kellett, hisz itt tartok én is, egy hete a koplalással együtt élek. Tudom, hogy rossz, nem egészséges, és bár rövidtávon látványos eredményt érhetünk el vele, hosszabb távon nem működhet. És mégis, ha azon gondolkodom, hogy mennyit ettem, pl. tegnap. Egy pizzás csiga, meg három db ilyen kis Fornettis epres valami, és egy sor étcsoki. És mellette jó, ha fél liter vizet megittam. Egyrészt egészségtelen minden, amit megettem, másrészt három napon keresztül szinte nem ittam alkoholmentest, szóval a szervezetemnek biztosan nem egy fél liter vízre lett volna szüksége. Előtte pénteken egy banán, és két túró rudi volt az összes kaja, amit bevittem, meg egy fél tányér menzás rizses hús. Persze, ezek szélsőséges esetek, inkább azon vagyok, hogy ebéd után már semmit ne egyek.
Szóval mégis miért csináljuk ezt magunkkal? Miért nem lenne jobb, ha finom fűszeres csirkemellet és egy tányér salátát ennék? És ebből büntetlenül sokat. Jobb lenne. De az ember lánya megkívánja a csokit, a chipset, a péksütiket. És akkor egész nap nem eszik többet, nehogy felszaladjanak azok a bizonyos plusz kilók. Tavaly büszke lehettem magamra, paleo diétával és kétnaponta végzett fél órás edzéssel fél év alatt ledobtam az összes felesleget, és jól éreztem magam a bőrömben. De a kollégium mellett ezt nem tudtam betartani, és szépen vissza is jöttek rám a kilók, és most ott vagyok, mint a fogyni vágyó lányok jó nagy része. Nem életmódot váltok, hanem koplalok, és teszem tönkre a szervezetem. Mindemellett pedig esténként futok. És csodálkozom, hogy hetek óta nem tudok kikeveredni a fránya megfázásból. Szóval liarexia, anorexia, vagy bulimia - egyre megy. Önbizalomhiányból eredő önértékelési zavarból indul, és betegségbe hajlik át. Nem szeretnék egyikig sem eljutni, és egész nyáron át jól is éreztem magam a bőrömben, az itthoni társasággal. Ezt kellene év közben is fenntartanom, és odafigyelni magamra. Most a két hetesre tervezett koplalásommal remélhetőleg elindulok valami felé - sőt már most látom magamon a változást. Aztán jöhet a tényleges életmódváltás, csak zöldségek, gyümölcsök, és hús. Semmi szénhidrát. És a rendszeres edzés folytatása. Hát itt tartok most.