2014.07.10.

Régóta érzem magamban, hogy nem jó ez így, mégsem vagyok képes a változtatásra. Amikor rámnéz azokkal a nagy kék szemeivel, amik telve vannak ugyanazzal a szerelemmel, és kisfiús rajongással, mint a kezdetekkor, nincs szívem azt mondani, hogy nekem szabadság kell. Élni akarok. 19 vagyok, sok nekem ez a 2 év.. Egyszerűen nincs. Amikor itt van velem, jó minden, akkor érzek. Nemcsak a vágyat, hanem a szeretetet is... De ha sokáig nem találkozunk, akkor egyszerűen... mintha nem is létezne. Nem kellene, hogy így legyen, hiányoznia kéne. Mégsem hiányzik. Én túlságosan független vagyok, kicsit talán feminista.. és szeretek a saját szabályaim szerint élni.

Az elmúlt időben érzem magamon a züllés jeleit, olyan dolgokat csináltam 19 éves fejjel, amit örök életemben mélyen elítéltem. Tudom, hogy nem oké ez így, és tudom, hogyan válthatnék vissza önmagamba, mégsem vagyok rá képes. 

Hát mit csinál a lány, ha változtatni akar? Elmegy fodrászhoz. Az eredeti terv ez:

(Csak az én hajam sötétbarna, és egyenes, ja és csak a hátam közepéig ér.)

Ha nem tetszik a rózsaszín, akkor levágatom... De úgy fogok kijönni onnan, hogy látványos lesz a váltás.

Itt az ideje, hogy a sarkamra álljak, és úgy éljem az életemet, ahogyan én szeretném élni... Még akkor is, ha ezzel megbántom azokat, akik szeretnek engem. Nem kell feltétlenül szakítanunk... Csak visszatalálni ahhoz, amit 2 éve elkezdtünk.