2014.07.07.
Már tegnap meg akartam írni nektek a VOLT-os élményeim, de aztán a 2 órás alvás, a közel 5 órás hazaút, és a nagycsaládos ebéddel egybekötött trambulinon ugrálás megtette a hatását, és este 8-kor már a gép előtt szundikáltam. Aztán mikor felriadtam erőt vettem magamon fogat mostam, stb, és fél 10-től 12.43-ig fel sem keltem. Így esett az afterpartym.
És a VOLT? Életem egyik legkirályabb 5 napja... Voltak zenekarok amiket megismertem, és megszerettem. Akadtak, akiket szerettem, most pedig szerelmes lettem, és hát ott volt a 30 seconds to Mars - na bennük hatalmasat csalódtam.
Kedden a 6.10-es vonattal indultunk Kelenföldről, hogy időben Sopronban legyünk. Csak 2-kor volt kapunyitás, mi meg ott csöveztünk a kordon mellett 9-től. Megérte, mert fél 3-kor már állt a sátrunk, és még délután 6-7-kor is hatalmas sor állt kinn. Szerencsére nagyon jó sátorhelyünk lett - na nem a gödörben (értsd völgy, csak mi így hívtuk), hanem egy kis házikó mellett, így hát szinte egész nap árnyékban voltunk.
Nulladik nap nem nagyon volt olyan koncert, ami 'húdeérdekelt' volna, Szabó Balázsra akartunk elmenni, csak aztán elnéztük az időt és lecsúsztunk róla. Így hát berúgtunk. Megismerkedtem Réka baráti társaságával (90%-ban fiúk), akik viszonylag sokan jöttek, és a rákövetkező napokban is főleg velük buliztunk. Mi alapvetően hárman voltunk lányok Annával, és Rékával, a nap zömét együtt is töltöttük, meg koncertekre is együtt járkáltunk (persze azért a fiúk is csatlakoztak ide-oda), de bulizni jobb nagyobb társasággal, az kétségtelen.
Első napról a Skilletet emelném ki. Emberek, itt és most kijelentem, hogy a Muse után a második legjobb koncertet nyomták, amin életemben voltam. Eddig is imádtam őket, de most teljesen szerelmes lettem. Az első sorban tomboltuk végig a koncertet, óriási bulit csaptak, legalább 3 pengetőt dobtak felénk, igaz csak 1-et sikerült elkapni, és ami a legfontosabb élőben játszottak. Csak álltam, hallgattam, énekeltem, és csak arra tudtam gondolni, hogy ne legyen vége. Soha ne legyen vége... Azóta is csak őket hallgatom. Előtte végigálltuk a Hatebreed koncertet is, onnan is lett pengetőnk, sőt igazából a zene sem lett volna rossz, ha nem csak az egynemű hörgést hallom, hanem ismerek is legalább 1-2 számot. Az Icona Pop sem volt rossz, bár nem az én stílusom, meg hát hatalmas volt a kontraszt a playback, és az 1-2 elénekelt számuk között... Bár végig playbackeltek volna...
Második nap Foals, 30 seconds to Mars és Steve Aoki. Morcheeban is voltam egy ideig, de annyira nem jött át, úgyhogy végül Grenmán kötöttem ki. Szinte hihetetlen volt, hogy pont az Ideje élni-re értem oda, ami a kedvenc számom tőlük. A Foals koncert király volt, igaz már akkor folyamatosan lökdösött előre a tömeg, a zenekart annyira nem ismertem eddig, de mostantól jobban fogom hallgatni mert nagyon tetszett. A végén mondjuk kicsit pánikoltam, mikor az énekes "beleállt" a tömegbe, kb 4 kéz tartotta, én meg imádkoztam, hogy csak ne felém, mert biztos, hogy nem bírom el.. (Eddigre már az 5. sor környékén voltunk.) Utána jött a várva várt 30 seconds to Mars. A tömeg a 2. sorig lökdösött előre, hatalmas elmebeteg banda volt. Mindenki tudta, hogy Jared a végén az első sorokból embereket hív fel a színpadra - és mindenki fel akart menni. Egész koncert alatt az életemért küzdöttem, leszakadt a hátam, agyontaposták a lábam, könyököltek belém... Borzalmas volt. Már azon gondolkodtam, hogy kiszedetem magam a biztonságiakkal, és elmegyek a francba. Jared meg megjelent Jézusnak öltözve (bocsi attól akinek bejön ez a hosszú haj, szakáll, fehér cucc téma, de én inkább a rövid haj, borosta. normális ruha Jaredért voltam oda), otthonhagyta Shannont, és végigplaybackeltek egy koncertet. Hát köszönjük szépen, én nem annyira erre vágytam. Volt, hogy már csukva volt a szája, de még 5 másodpercig legalább szólt a hangja, volt hogy a tömegnek nyomta a mikrofont, de még akkor is ment alatta a hang... Ha már playbackel valaki, legalább csinálja rendesen. Aztán, hogy valami legyen elnyomott 2 számot akkusztikus gitárral kísérve, néha ordibált pár 'are you fuckin' crazy people?'-t, a sok fangirl örömére párszor felhúzta a pólóját, meg a végén kb. 30 embert felhívott a színpadra. Egy bohóckodás volt az egész, nekem nagyon nem tetszett. Pedig szeretem a zenéjüket. Akik voltak tavaly, azt mondták, hogy akkor ezerszer jobb volt, meg tényleg az megérte, de most... Nincs az a pénz, hogy én visszamenjek. Nagyon nagyot csalódtam.
Steve Aoki ezután nagy bulit csapott, de annyira tönkrevágta a napomat a 30STM, hogy már csak álltam, nem volt kedvem bulizni, amúgy is egész nap szín józan voltam, és fájt a hátam. Úgyhogy ennyit erről a napról.
Harmadik nap Birdyre sikerült visszaérni. Ez a csaj, atyaég, imádom. A hangja, a zenéje, a szövege.... Én csak álltam, és borzongtam bele folyamatosan. Ezután volt még Milky Chance, aztán a 25 éves Tankcsapda a nagyszínpadon, este meg még Nero és Carbonfools. Bánom, hogy a Bring me the horizon, és a Sunrise Avenue kihagytuk, de ettől függetlenül is jó nap volt. Tankcsapdára már eleget ittam, és ordítva végigénekeltem az összes számukat, valami random csávó nyakában is voltam egy ideig, és rohadt jól éreztem magam. Bár, hogy őszinte legyek, voltam már ezelőtt két Tcs-n, és mindkettő jobb volt, mint, amit most csináltak.
Negyedik nap nagy attrakciója a Hurts volt, és a maguk playbackje. Theo abszolút eltávolodott a közönségtől, eltekintve attól a pár rózsától, amit bevágott a lányok közé. A zenét azért élveztem. Előtte a Volbeat játszott, akiket eddig nem ismertem, de most nagyon megtetszettek. Azt bánom, hogy a Hurts és a Road egy időpontban voltak, mert Roadra is nagyon el akartak jutni, de erre még lesz lehetőségem. Subscribe-on voltam egy ideig, bár pont nem játszottak semmi olyat, amit ismertem volna. A végén meg átmentünk Modestepre, valahogy az első sorban kötöttünk ki, és amikor elkezdődött ki kellett menekülnünk. Komolyan olyan durva basszus volt, hogy be kellett fognom a fülem, és még úgy is fájt.
Hajnali 2-kor értünk el a kötélcsúszdáig. Aki nincs képben, annak elmesélem, hogy egy 25 méter magas cucc volt, ahol fel kellett mászni egy mászófalon, aztán tovább egy kötéllétrán, és a végén lecsúszni a kötélcsúszdán. Már napok óta el akartunk menni, csak mindig akkora sor volt a koncertek alatt, 3 órát meg nem volt kedvünk kivárni... De most..! Nem mondom, hogy józan voltam, így hát félretéve a tériszonyom nekiindultam. A mászófallal azért akadtak problémáim, de a csúszás. Hú, minden pénzt megért. Annyira király volt... Annyira.*-*
Összességében istenkirály 5 nap volt, minden percét imádtam (kivéve a 30STM közbeni életemért küzdést). Rengeteg koncertet tomboltam végig, rengeteg jófej embert ismertem meg, és hatalmasakat buliztam. Szóval jövőre ugyanitt!
A bővebben mögött dobok nektek pár képet is, bár még hiányos a profi fotók száma, de sajátból azért akad.