2014.02.15.
"Néha elolvasunk egy könyvet, és az eltölt ezzel a különös, biblikus rajongással, és szent meggyőződésünk lesz, hogy az összetört világot nem lehet újra összerakni addig, amíg minden élő ember el nem olvasta azt a könyvet. Azután vannak olyan könyvek..., amelyekről nem lehet beszélni másoknak, olyan különlegesek, ritkák és a tieid, hogy az érzelmeidet reklámozni árulásnak tűnik."
Én nem tudok többet hozzáfűzni. Nem a tipikus ráksztoris dráma tette. A gondolatok tették, amit Green a főszereplők szájába adott. Vagy egy mellékszereplő szájába. Szinte hihetetlen, hogy leírja. És megnyugtat a tudat, hogy nem vagyok teljesen pszicho (szinte biztos, hogy az vagyok), és nem csak én filozofálok ilyen dolgokon.
Szerencsés vagyok, mert még élhetek. Mert láthatom a szépet. Mert van valaki, akit szerethetek.
'Olyan szerencsés vagyok, hogy szerethetem. (...) Nem az ember dönti el, hogy szenved-e a világban, de abba van egy kis beleszólása, ki mérje rá a szenvedést. Én szeretem a választásomat. Remélem, ő is szereti az övét.'
Ennyit a könyvről, köszönet érte Jonsnak, mert mikor leírta, hogy Gust várta, rákerestem, hogy na mégis ki az a Gus... Mondjuk nem tudom felkerült volna-e a listára, az elejére semmiképp (azt hiszem én szeretem a kihívásokat, és ők túl hamar összejöttek ahhoz, hogy én is akarjam...:D), de talán.
Vissza a csütörtök estémhez, és a kevésbé átszellemült témákhoz..:D
Rég buliztam ennyire jót, ennyire felszabadultan. Egy barátnőmmel mentem, akivel nem találkoztam ősidők óta, aztán összefutottunk vasárnap a buszon, és ez lett.:D Náluk alapoztunk, ivós Monopolyval. (avagy minden vásárlásért kortyokkal fizetsz. 0,7es vodkánk volt - alright, bekeverve)
Fél 12-kor kitaláltuk, hogy hova menjünk bulizni - Peaches&Creambe, ha ez bárkinek mond bármit - éjfélig volt ingyenes, persze erre esélyünk sem volt. Kisminkeltük magunkat, felöltöztünk, és nekiindultunk az éjszakának. Elég kapósra sikeredtem az este. Elszoktam már ettől, mert hát mindig a koliban, meg az egyetemi klubban bulizunk, a megszokott társasággal, ahol úgy néz ki mindenkinek drága barátnőm kell. Nem mintha bánnám, mert nekem mégiscsak ott van a barátom, és fárasztó mindenkit lekoppintani. De azért a mostani este jól esett. Tudjátok 22 hónapos kapcsolatban jó érzés érezni, hogy másnak is kellesz. Itt pedig kellettem. Ahogy felmentünk a táncparkettre, fél percen belül rám másztak. Persze, akadtak köztük gyökerek, de azért voltak jó pasik is. Egy aprócska pillanatig (vagy kettőig) átfutott az agyamon, hogy mennyire jó lenne most szinglinek lenni. És következmények nélkül azt tenni, amihez kedvem van (és smárolni a német csávóval. ne ugorjunk ilyen előre).. Volt tehát egy német fiú. Odajött, elkezdtünk táncolni, kérdezte, hogy magyar vagyok-e (angolul), és kiderült, hogy ő német. Nagyon kis cuki volt (mióta használom én a cuki szót?-.-), végig osztotta angolul...:D Egyszer elkapta egy szőke csaj, rámászott, én meg néztem felé, és csak annyit láttam, hogy ellenkezik, meg mutogat felém, hogy NO, NO SHE'S MY GIRL. omg.*-* Majd visszajött. És kihívott cigizni. Nem mentek ki. Nem cigizek. Elmentünk pisilni, és nem kerültem többé a közelébe. Túl nagy volt a kísértés... Mert ha nem lett volna barátom, biztos, hogy smárolok vele. Kicsit bántam is, hogy nem. Mindig az volt az álláspontom, hogy inkább bánjam meg azt, hogy megtettem, mint azt, hogy nem tettem meg. De nem tehettem... Szeretem a barátomat, és szerencsés vagyok, hogy ilyen szerelmünk van. De tényleg. Csak néha kell az érzés, hogy még mindig kellesz. Hogy rajta kívül is van, akinek tetszel.