2013.12.02.

Annyi mindent kell kiírnom magamból, hogy jobb ha még most menekültök. Nagyon-nagyon nem vagyok jól, és ha nem is mondom el senkinek, legalább leírom, talán jobb lesz - de legalább sajnáltathatom magam egy sort. (najó, ez nem volt komoly, utálom az önsajnáltatást.. csak szarul vagyok és that's all.)

Minden hétvégén hazamegyek, mert úgy érzem muszáj, mert nem tudhatom, hogy két hét múlva ott lesz-e még, várni fog-e rám... És ha nem... azt sosem bocsátanám meg magamnak. Szörnyű nézni a szenvedését... Ahogyan egyre jobban fáj, egyre több kábítószert kap, és szinte hatástalan... 'Most már így kell kitartanom?' Ha csak a fájdalma felét átvállalhatnám... Lelki roncs vagyok ettől az egésztől. És otthon képtelen vagyok tanulni. Csak gyűlik, és gyűlik, a hullámok összecsapnak a fejem felett, és elsüllyedek. A héten 2 zh lesz, meg 1 vizsga, jövő héten meg 3 vizsga. Teljesen ki vagyok bukva, mert simán teljesíthető lenne, de így, hogy hétvégén nem tudok tanulni, egyszerűen képtelenség. Most fenn maradok majd, de lehet, egy életre bánni fogom. Nem tudom.

Aztán mikor jöttem fel, egyik barátnőm hívott, hogy foglaljon-e nekem helyet a buszon, meg azzal megyek-e. Mondom húú igen, köszi. Tök rég beszélgettünk élőbe, és nem facebookon, mert úgy mindkettőnknek csomó minden szarság van, és gondoltam én naivan, hogy na majd most. Aztán odaérek, és kiderült, hogy amúgy az egyetemi barátnőjével van, és persze tök külön ültem végül. Ez amúgy nem is lett volna baj, csak olyan szar érzés volt. Olyan becsapott. Főleg abban a lelki állapotomba. Kb az egész buszút alatt a sírással küszködtem. Igazából nem is tudom miért, csak úgy összességében....

Aztán mikor felértem bementem Rékához, mert írta, hogy majd mesél. Felmegyek, és így kiderült, hogy Tominál voltak boncolni, 3an, mert szerzett hullát (félreértések elkerülése végett kutyáról beszélünk), és hát szólt volna nekem, csak már túl sokan voltak. Ez a jobb lett volna, ha nem is tudom kategória. Mert, ha előre szól, és hát jó nem mehetek, akkor okés. De így ez a végképp becsapott érzés, és hogy így is úgy érzem, hogy esélyem sincs felkészülni erre a hülye vizsgára, nekik meg így az ölükbe pottyan a lehetőség, engem meg szimplán kihagynak. Hát igazán köszi...

Annyira szarul lettem, az egész hétvégétől, meg mindentől, hogy inkább nem is aludtam benn koliba, hanem átmentem barátomhoz. Ott legalább nyugi volt, tanultam, kikérdezett, és nem kellett senki olyannal egy légtérben lennem, akihez nem volt kedvem. 

Aztán még ma is richtig minden tönkrement, ami tönkremehetett, de ez ilyenkor így is szokott lenni... 

Semmi erőm ehhez a tanulásmaratonhoz, az előbb rosszul is éreztem magam, de most legalább egy órát kéne tanulnom, mielőtt visszamegyek növénytanra...

Önsajnáltatás done.