2013.10.20.

A b�cs�z�s f�j, f�leg, ha nem tudhatja az ember, mennyire v�gleges. Amikor elhagytam a h�zat, m�g egyszer visszan�ztem. Lehet, hogy most l�ttam utolj�ra? Hogy ez volt a legutols� alkalom, hogy meg�lelhettem, hozz�b�jhattam, megpuszilhattam, �s �jra �n voltam a kisgyermek, �n viselkedtem �gy, s nem �. Mi fektett�k le aludni - �s nem �  minket, mi k�rdezt�k, hogy, akkor most mi olvassunk mes�t? �s � csak mosolygott. P�nteken m�g b�cs�zott, szombaton egy�tt nosztalgi�ztunk, vas�rnap m�r szinte nem is hagyta el hang a tork�t. Szeretn�m, ha jobban lenne - f�j l�tni, ahogy szenved. Megrend�t a l�tv�ny, az alig egy �ve m�g �leter�t�l duzzad� ember, s m�ra mi maradt? Csont, �s b�r. Aki megtan�tott �szni, biciklizni, leolvasni az �r�t, folyton vitt a j�tsz�t�rre, seg�tett legy�zni a f�lelmeim, aki minden ott t�lt�tt est�men olvasott, betakart, �s megv�rta, m�g m�ly �lomba mer�ltem, akir�l azt hittem ha valaki, akkor � �r�kk� �lni fog. S most napr�l napra gyeng�l. Hihetetlen v�ltoz�son ment �t az alatt a k�t h�t alatt, am�g nem voltam otthon. �s f�lek, ha nem megyek haza �jra, ezen a h�tv�g�n is, tal�n nem is l�thatom t�bb�.

K�nnyeim tengere kifogyhatatlan - soha el nem apad.