2013.07.20.

Elgondolkodtam azon, hogy miért is csinálom ezt az egészet. Miért írok? Miért blogolok? Egyáltalán van értelme? És tudjátok mit? Van. Igenis van. Mert engem boldoggá tesz. Nem az a fontos az egészben, hogy elolvassák, amit írok, sokkal fontosabb, hogy megírjam. Mert ilyenkor valahogy egy árnyalatnyival szabadabbá válik a lelkem, hogy hagytam magam után egy kis nyomot. Sőt, nem is ez a legfontosabb, hanem, hogy kiírtam magamból. Számtalanszor fordult elő, hogy képtelen voltam bármit is tenni, amíg nem írtam meg egy blogbejegyzésben mindent, ami a fejemben keringett. Tudjátok, az az érzés, amikor eltölt az a jóleső üresség, megkönnyebbülsz a hangzavar után. Na az. Erre van blogom blogol.hu-n. Nem reklámozom, nem mutogatom, nem tudom hányan olvassák, hányan nem. Néha kapok egy két kommentet, de nem ez a lényeg. A lényeg, hogy nekem jobb lesz, ahogy megírom. Sosem voltam az a típus, aki értelmetlenül írkál minden nap, csak, hogy írjon. Nem fogom megosztani veletek, hogy mit reggeliztem, hogy elmentem futni, vagy fuu hány kilót akarok fogyni, mert KIT ÉRDEKEL?! Engem sem. Viszont ha véleményem van, azt leírom. Nem kell, hogy bárkit érdekeljen, de ki kell írnom magamból. És ha majd egyszer sok-sok év múlva visszaolvasom ezeket a firkálmányokat, elgondolkodhatok, hogy milyen is voltam ekkor, és mennyit változtam. Sőt, ha rossz vágányra terelt az élet, talán visszatalálok a mostani önmagamhoz. Who knows? 

Arról írok, ami érdekel. Ha éppen egy könyvről van véleményem - leírom. Ha filmről - azt is. Akit érdekel elolvassa, akit nem - nos az nem. Azt hiszem megvan bennem a képesség, hogy felismerjem a művészi értékeket, még ha egyelőre én nem is tudok semmi ilyet képviselni, de remélem, majd egyszer... Mindenesetre ettől függetlenül szeretek kritikákat írni, bár legtöbbször csak szélsőséges helyzetekben teszem - ha valami nagyon megnyert és hatása alá vont, vagy ha valami nagyon nem... Például a másik blogomban hosszan írtam Az éhezők viadala hatásáról (számomra hatalmas társadalomkritikával ért fel az a trilógia, let's think 'bout it), majd, amikor megnéztem a filmet, akkor arról, hogy mennyire el lett cseszve, főként a szereplők.

No, ennyit erről. Tudom az oldal egyelőre egyáltalán nem nagy szám, kevés dolog van rajta, és még én sem jöttem bele ebbe az egész blogolás témába. De vannak álmaim, vannak vágyaim... És talán egyszer el is érhetem őket.

Egyelőre pedig elég a tudat, hogy van pár ember, akit annyira sikerült a hatásom alá vonni, egy-egy novellámban, hogy elsírták magukat. Ez azt hiszem elegendő elismerés, és majd egyszer talán sokkal több embernek fog adni valamit, valamilyen írásom...

Egyszer...

p.s.: Ma befejeztem a novellát, egyelőre csiszolatlan, bár aligha gyémánt.:) Csiszolgatás folyamatban, ha tükörsima lesz, megláthatjátok.:)