2014.12.14.

Találjátok ki, ki kapott "kiválóan megfelelt" minősítést az anatómia szigorlati boncolásra?^^ A félévben talán ettől a vizsgától féltem a legjobban, és annyira szárnyalok azóta is, hogy elképzelni se tudjátok. Első végtag ereit, és idegeit húztam a könyökízületig (azt a tételt, amire előző nap közöltem, hogy ezt fogom húzni - boszorkány voltam világ életemben), volt egy öt perces blackout-om, amíg nem találtam semmit, és teljes pánikba estem, hogy na most aztán megbukok, aztán további negyed óra, ahol már minden megvolt mediális oldalon, és csak a nervus radialis hiányzott, aminek át kellett mennie a laterális oldalra, és meg is találtam, hogy hol megy át, csak a másik oldalon nem jött elő... De aztán meglett, öröm és boldogság, lefeleltem, és és annyira jó volt kijönni. Soha többé boncolás! Most még vissza van az elmélet, és ha minden jól megy vége az anatómiának. Mondjuk én nagyon szeretem ezt, mert tök érdekes, és izgalmas, és az erek olyan gyönyörűek tudnak lenni... De ez már szakmai ártalom.

A péntek az ünneplés jegyében telt, vizsga után elmentünk a Borhálóba, hogy a fiúk vesznek valamit estére. Nyolcan voltunk, mi hárman lányok, meg az öt fiú, igazán be se akartunk menni a boltba, nehogymár ennyien betömörüljünk... Végül a hideg-meleg versenyben győzött a Borháló, ahol annyira megörültek nekünk, hogy a sikeres anat félszigo örömére megbontottak egy jófajta fehéret, és koccintottunk a vizsgára. Mondanom sem kell, hogy az egész napos stressz, a heti kevés alvás, és a napi aligevés örömére nekem az a majd két deci bor is már megártott... 

Estére meg vettünk egy üveg Finlandiát, mert hát ez csak nagy dolog! El is kezdtünk iszogatni délután öt körül, beszélgettünk és csak simán voltunk.. Annyira régóta nem volt időnk pihenni. A szokásos végzősökből álló társaság is csatlakozott hozzánk, vagyis inkább később mi hozzájuk, mert ők leléptek szülinapozni, ahova minket is invitáltak. Így esett, hogy hajnali egykor Vakegérben kötöttem ki.

De előtte még kilencre leléptem randizni, aminek a többiek felettébb nem örültek, de mivel Marci nem ért rá délután, én meg mindenképp látni akartam, úgy döntöttem, ha találkozom vele egy-két óra hosszára, és visszamegyek, az mindenkinek jó lesz. A villamosozást az állapotára való tekintettel elnapoltunk (kedden vizsgázik és már nagyon kivolt), ezért csak náluk voltam, amit nem is neveznék igazi randinak, mert Zita előtt erőteljesen titkoljuk a dolgainkat. De annak is megvan a maga varázsa, ha egyikünk átmegy a másik szobába valamiért, a másik pedig jön utána, csak egy csókért... Hiába néz mindenki hülyének, hogy újra mellette kötök ki, hiába szidtam magamat én is számtalanszor, nem tudok ellene tenni. Felesleges tagadnom a köztünk lévő érzelemvihart, mert az csak felkorbácsolja. És nem érezném magam jobban, ha nélküle lennék... Végre, hosszú idő után újra egyszerűen csak boldog vagyok. Látom a szerelmet a szemeiben, ahogyan két csók között rámnéz, látom a vágyat, és mosolygok, mert ha még mindig nem is tudjuk, hogy pontosan mi ez, valamit érzünk egymás iránt. Ezt kár lenne elnyomni. 

És most amúgy is annyira aranyos velem, akár átmeneti, akár nem, én jól érzem magam tőle, és csak ez számít. Mikor mondtam, hogy este még megyek be bulizni, így nézett rám nagy szemekkel, hogy "most akkor pasizni fogsz?" "Nem, miért, aggódsz?" "Ja, nem..." Cuki volt. 

Nagy valószínűséggel ott is maradtam volna, ha nem jönnek el értem kocsival. De így rákényszerültem, hogy menjek, és bulizzak, amit végülis nem bánok, mert mindenki nagyon cuki volt az este. Ilyenkor mindig furcsán érzem magam, amikor kis másodévesként a hatodévesek, és már végzett állatorvosok társaságában kötök ki. Vagyis kötünk, mert rendszerint hárman vagyunk Annával és Rékával. Olyan jó érzéssel tölt el, amikor az emberek, akik valakik ezen az egyetemen (pl. gólyatábort szerveztek, viszik az egyetemi buli klubbot, mindenki ismeri őket) a mi társaságunkat választják, és részegen odajönnek megölelnek adnak egy puszit, és közlik, hogy mennyire szeretnek. Jót tesz a lelkemnek. Egyikük, akivel még a legkevésbé vagyok jóba, meg legkevesebbet beszélgettem is odajött, hogy most engem is megszeretget. Megölelt, majd közölte, hogy "ezt most úgysem látja a pasid." Én csak nevettem, mire hozzátette, hogy "amúgy is egy lúzer, ha így elenged egyedül." És mindezt anélkül csinálják, hogy bármelyikükhöz lett volna bármi közöm a másfél év alatt, vagy próbálkoztak volna nálam úgy igazán. (Mondjuk végig kapcsolatban is voltam.)

Szó, ami szó, továbbra is imádom az egyetemet, az embereket, és mindent, ami ezzel jár. Hogy egy kis közösség vagyunk, ahol annyi embert tudhatok már a barátomnak, hogy már neki sem állok megszámolni, és akikkel jobban érzem magam, mint bármelyik eddigi nagy társasággal. 

Gyertek csak az állatorvosira, és mindent megértetek!

Bővebben mögött meg egy versecske, amit még előző barátom miatt írtam, és a napokban találtam.. A keletkezés dátuma január 10. környékére tehető, ami rádöbbentett, hogy régebb óta vannak gondjaink, mint amire emlékeztem...

Olybá tűnik, megszokássá vált az élet
Azt kérdezed, mit akarok – s felelek
Téged – csak téged

De mit érzek ott, legbelül?
Én magam sem tudom már.
Csak egy kérdés - szüntelenül
a fejemben motoszkál.

Régen tudtam, nincs életem nélküled
Hová lett a szenvedély?
Mért nem érzem most már veled?

Miért nehéz emlékeznem,
milyen volt ezelőtt?
Elrepült a tündérmese,
Szárnyra kélt egy délelőtt?

És itt hagyott, szín üresen,
Mindenfajta érzés nélkül?
Boldogan, s boldogtalan
Elszürkülve, reménytelen,
Kifacsarva, megértetlen.

De remélem, hogy egyszer
Visszatér a szenvedély
S, ott állok majd meztelen
Remegve egy csókodért!