2014.11.22.

Tegnap lettünk volna 2,5 évesek. Ő berúgott, és hiányzol üzenetekkel bombázott, és értelmetlenül írogatott mindenfélét, miközben én vígan élem az életem, és még csak nem is hiányzik. Szívtelennek érzem magam, de közben tudom, hogy az érzéseimet nem tudom befolyásolni, és nem tehetek róla. Elmúlt. Kiábrándultam belőle, és ezt már nem lehet visszacsinálni.

Persze úgy a legkönnyebb kilépni egy kapcsolatból, ha az ember lány másfele kacsintgat utána. A Marcival való kapcsolatom elég furcsává vált az elmúlt időben. Napi szinten ír, végigbeszéljük a napot, csütörtökön és pénteken is hívott az esti programokra. Csütörtökön ugyan nem, de pénteken el is mentem velük. Bár ott nem sok közünk volt egymáshoz, globális beszélgetés folyt, talán ha annyi, hogy a végén mellém ült a kétszemélyes fotelbe, holott előtte egyedül ült, egy másikban. De egyszerűen csak furcsa az egész. A saját érzelmeim, az övéi... Valaki, aki számtalanszor megbántott, átgázolt rajtam, mikor 2 hónapot együtt voltunk nem tudott belémszeretni, megcsalt...
De előtte ő volt a legjobb barátom! És ezt nem tudom elfelejteni. Most is ha beszélgetünk azt érzem, hogy ugyanaz, aki akkor volt. Segít, iszonyatosan jól kérdez, és megért. A francba is, jobban megért, mint bárki. Ami elég nagy szó. 

Egyszerűen csak szeretek vele lenni, szeretek hozzábújni, és vele aludni, szeretek vele beszélgetni... De nem tudnám belevetni magam egy újabb kapcsolatba. Szükségem van egy kis időre egyedül, hogy helyrerakjam magamat, tudjam mire vágyom... De félek, ha továbbra is csak sodródunk, előbb utóbb valamelyikünk szerelmes lesz, és sérülni fog. Vagy mindketten azok leszünk... és akkor fogalmam sincs mi fog történni.

Tudom, hogy hiányzom neki. Még ha szó szerint nem is mondja ki, körülírta már, és folyton hív mindenfele, szóval tudom, hogy így van.

Meg kéne tartanom a tisztes távolságot, észnél kéne lennem... de valami hozzá húz, és nem tudok mit tenni ellene... Nem akarom újra elveszíteni. És egy kapcsolatnak úgyis csak az lenne a vége.