one last kiss before i go, dry your tears it is time to let you go
2014.10.29.
Már én is szégyellem magamat, hogy mostanában mennyire nem jutok el odáig, hogy életjelet adjak magamról. Ez az egész félév egy kész káosz, akár az egyetemi, akár a szerelmi életemet tekintem. Semmi sem alakul úgy, ahogy eltervezem, és úgy érzem kicsit elvesztem.
Az életem legbiztosabb pontja mindig is a tanulás volt. Világ életemben kitünő voltam, és az egyetemen sem mentem 4,77 alá. De ez a félév kész katasztrófa. Ugyanannyit tanulok az élettan zh-kra, úgy érzem, nem érhet meglepetés, mert én bizony mindent tudok. Megírom, számítok 18-19 pontra a 20-ból, és kikapom a 16-ot. Ez teljesen elkeserít, mert még ha a zh eredménye nem is számít, mi lesz így velem a szigorlaton? Tanulhatok akármennyit, akkor is lehúzzák az esszémet? Pedig tavaly olyan simán ment minden. És ahogy telnek a hetek, csak egyre rosszabb lesz. 2 hét múlva biokémia zh, amire már most hétvégén lendületesen el kell kezdenem készülni, aztán 5 napra rá a következő élettan. Amiből 4 nap Marek napok, ami a félév bulija, és nagy bűn kihagyni. Szóval mostanában el kellene kezdenem az élettanra is készülni. Emellett napi 5 anatómia tételt dolgozok ki, mert vészesen közel van a december 12., ami a szigorlat napja. És még szorgalmi időszakban lesz 5 vizsgám is. Szóval el vagyok keseredve, és akármennyire is szeretnék nekiállni, és igen is tanulni, a koliban képtelenség. Egyszerűen nem hagynak békén. De ideje, hogy összeszedjem minden erőm és kivonszoljam magamat a tanulóba, ha a szobában nem fog menni. Nagyon félek ettől a félévtől, rettenetesen....
Emellett a kapcsolatom is romokban hever, hiába próbáljuk hétről hétre rendbetenni, beszéltük át tegnap huszadjára is... Valahogy úgy érzem olyan zátonyra futottunk, amiről már nem nagyon van visszaút. De még utoljára megpróbáljuk, mert szeretjük egymást. Bár most kapott egy nagyon jó ajánlatot, amivel nagyon sokat kereshetne, és olyat csinálna, amit szeret is... A bökkenő annyi, hogy Kölnben van, és fél évet kellene kinn töltetnie. Miattam nem akar menni. És én nem akarom, hogy miattam maradjon. Őszintén, nagyon-nagyon jót tenne neki. Végre kikerülne anyuci szoknyája alól, és felnőhetne. És ez egy csapásra megoldaná a kapcsolati problémáinkat is... Fél év külön, és ha hazajönne újrakezdhetnénk, felnőtt fejjel. Vagy meglenne az esélyünk, hogy elengedjük egymást. De rábeszélni sem szeretném semmire, erről neki kell döntést hoznia.
Egyszóval zűrzavar az egész, és most idő hiányában csak vázoltam a helyzetet... Amint tudom, ki is fejtem.
|