2014.09.25.

Igyekszem lezárni magamban a dolgokat, persze ha ennyi ideig nem ment, most sem fog egyik pillanatról a másikra, de próbálkozom. Hogy fel vagyok-e kavarodva érzelmileg? Fel hát! Fogalmam sincs, hogy mit gondoljak vele kapcsolatban, teljesen ambivalens érzelmek keringenek bennem... Vonz, de nem szexuális értelemben. Egyszerűen amikor ott van, úgy érzem mellette kell lennem, de soha nem tudnám már megcsókolni. Ki akarom zárni az agyamból, de folyton eszembe jut, mert sosem tudom mire számítsak vele kapcsolatban. Egyik pillanatban úgy beszélgetünk, mint a régi barátok, a következőben nem barátként közeledik, a harmadikban, meg mintha nem is számítanék neki semmit. Él bennem róla egy ideális kép, amit évek alatt épített fel magáról, és hiába csalódtam, amikor rágondolok nem az új énjét látom, hanem az ismerős régit, akire mindig számíthattam. Ezt kerestem most is, gondolván, már túl vagyunk a kétes érzelmeken, a sikertelen próbálkozásokon az együttlétünkre vonatkozóan, és barátok lehetünk. De nem. Már sosem lehetünk. Ha ezt folytatnám csak magamat, és a kapcsolatomat mérgezném, mert összezavarna az idióta - és felesleges - próbálkozásaival. Gyűlölöm magamat, amiért még mindig hatással van rám - pontosan tudja, hogy érje el, hogy érdekeljen. Én pedig bedőlök neki ennyi év után is, lásd múltkor egész este őt követtem a szememmel, és figyeltem, hogy hol van, kivel beszél, és mikor jön már oda... Lehet, hogy csak beképzeltem az egészet, de ha jól vettem le mindent, akkor őt is érdekelte, hogy én hol vagyok. Tudom, hogy fogyatékos vagyok, hogy még mindig itt tartok, de úgy érzem, ha mindent teljesen őszintén leírok, akkor utána könnyebb lesz továbblépni. 

Azt hiszem mindenkinek az életében van egy ilyen valaki (vagy majd lesz)... Aki akármit mond, vagy tesz, akárhányszor bánt meg, aláz meg, hazudik, ha utána kedves, nem tudsz rá haragudni, mert egyszer szeretted. És hiszel benne, hogy az a régi énje még benne él valahol, és ha veled van majd előjön... Mondok én valamit: nem fog! Aki gyökeresen megváltozik, nem lesz újra az az ártatlan, szerethető ember, akit ismertél. És csak magadat csapod be, ha erre vársz. 

Szóval itt, és most, a lehető legünnepélyesebben kijelentem, hogy köszönöm, befejeztem. Nem akarok visszacsúszni oda, ahonnan majd egy évbe tellett kiverekedni magamat... Nem akarok egy olyan ember után "futni", aki soha semmilyen erőfeszítést nem tett azért, hogy visszaszerezzen. Azokra a dolgokra kell koncentrálnom, amik igazán fontosak - és Ő már régen nincs közöttük.