nothing lasts forever könyvkritika - Ónix (Obszidián 2.)
2014.01.27.
" - Hogyan akarhatsz még mindig?
A homlokának támasztottam a sajátomat.
- Ó, még mindig nagyon szívesen megfojtanálak. De őrült vagyok. Te pedig bolond. Talán ezért. Az elmebajaink kiegészítik egymást."
Befejeztem J. L. Armentrout Ónix-át, az Obszidián második kötetét. Emlékeztek, az Obszidián rajta volt a karácsony előtti toplistámon. Valahogy több volt, mint vörös pöttyös, kibillentett, ahogy olvastam. Nos, az Ónix-szal sem volt semmi problémám, megmaradt a Daemon és Kat közötti perzselő vágy, és izgalmas is volt - és bár sok szálra magamtól is rájöttem, ért meglepetés is. Utánanéztem, hogy na mégis hány kötet van még a könyvből, mert mostanában előszeretettel trafálok bele az olyan folytatásos sztorikba, amikre hónapokat, vagy akár egy egész évet kell várni, és láttam, hogy van harmadik kötet, eddig rendben is van, maradt elvarratlan szál, de aztán észleltem, hogy negyedik is van... És mikor utánanéztem már csak egy dolog keringett bennem. Ez az egész kezd olyanná válni, mint egy kicseszett Twilight. Nem mintha azt annak idején (13 éves fejjel) nem szerettem volna, de most már azért többre vágyom.
Innentől tele lesz spoilerrel, szóval csak okosan, de ki kell fejtenem a véleményem. Adott Katy, az ügyetlen lány, aki most költözött a kisvárosba, ahol mindenki ismer mindenkit. (Hello Bella, it's nice to meet you...) Szomszédjában furcsak ikerpár lakik, a lány, Dee (Alice is velünk van, igen igen) egyből jóbam akar lenni Kattel, a bátyja, Daemon nem akarja. Aztán Katy váratlanul rájön, hogy Daemon nem ember, 'mostfigyelj' miközben kilép egy kocsi elé, és Daemon megállítja, hogy megmentse. (Hello Edward, hát te is itt vagy.) A különbség csak annyi, hogy Daemon tipikus rosszfiú, ilyen Chuck Bass típusú, aki nagysokára ismeri be, hogy szereti a mi Katynket, ja és, hogy nem vámpír, hanem földönkívüli. Ettől függetlenül mind beleszeretünk Daemonbe, meg a humorába, és a perzselésébe. Foggal, körömmel védelmezi Katet, miközben Kat, próbál olyanná válni, mint ő, hogy megvédhesse. Ejjj, de tipikus. Át is változik, és biztos vagyok benne, hogy később erősebb lesz, mint Daemon. Mindeközben feszülten várjuk, hogy mikor teljesedik már be a szerelmük... De mindig csak csigázzák egymást, majd az utolsó kötetben biztos meg is történik. Amennyire tetszett az első kötet, most annyira kiábrándultam. Persze, el fogom olvasni a maradék részeket, mert a kíváncsiságom már nagyobb, de a végére ez túlságosan vörös pöttyös lett. Hiányzik az a plusz. Az őrlődés... Itt annyira egyértelmű a végkifejlet, hogy szinte fáj.
Az Ónixról még annyit, hogy volt benne egy hatalmaas baki. Blake megsemmisítette a mobilját a harcban, aztán másnap Kat boldogan használta tovább. Úgy, hogy a tönkrement laptopjára heteket várt, hogy a születésnapjára kapjon újat. Nice story bro, don't tell it again.
Most pedig megyek, és megnyugtatom a lelkem azzal, hogy ilyet én is tudok írni.
|