2014.01.18.

A válasz igen, kibaszottul az.

Amikor azt mondtam, hogy a biofizika fog kinyírni, nem gondoltam ennyire komolyan.

Ma mindenesetre megálmodtam a saját temetésem, ahol szellemként voltam jelen. Elég durva volt. Minden úgy kezdődött, hogy éltem, de tudtam, hogy meg fogok halni valami balesetben, azt is tudtam, hogy mikor meg hogy, de nem éltem át. Csak egyszer csak tudtam, hogy én mostmár halott vagyok... Aztán a saját temetésemen találtam magamat, szellemként. Láttam, ahogy temetik be a sírt, és nem értettem, hogy mit keresek én még itt, és miért nem tudok átkelni, meg egyáltalán, mit kéne csinálnom...

Szépen végigjártam a megjelenteket, akik ott voltak, és szerettem őket, mindenkit megöleltem, vagy hozzáértem valahogy, és láttam, hogy érzik, hogy valami történik, de nem látnak. Én meg azt akartam mondani, hogy de itt vagyok. Odaértem két volt osztálytársamhoz, akik nagyon jó barátom és barátnőm voltak, és megöleltem a barátomat és akkor ő meglátott. Hu, nagyon durva volt. És elmondtam neki, hogy nem tudom, hogy most mit kell csinálnom. Ő se tudta. Utána megpróbáltam belefeküdni a sírba, hogy dobálják rám a földet, hátha meghalok, aztán rájöttem, hogy már meghaltam és nem halhatok meg mégegyszer. És akkor valahogy eszembe jutott, hogy csak ki kell várnom a temetés végét és átkelhetek. Onnantól megnyugodtam és vártam. És felébredtem.

Ahh jesszus, kicseszett durva volt. Tiszta olyan volt, mint a Charlie St. Cloud halála és életében, hogy csak ő látta a szellemeket. Azt hiszem egy kicsit megviselt mostanába ez a sok temetés... És ami még durvább, hogy az egész álomból az maradt meg legjobban, hogy milyen jó érzés volt megölelni a barátom.

Hát nem vagyok normális.:D Esküszöm nem...:D