2013.11.02.

A f�jdalom �lland�sult grimasza �lt az arc�n, m�r k�ptelen volt szabadulni t�le. Ott volt minden pillant�s�ban, minden apr� mozdulat�ban. A m�ly bar�zd�k a homlok�n, a szeme k�r�l, mind a m�rhetetlen szenved�st t�kr�zt�k. M�gis mosolygott, ak�rh�nyszor csak r�m vet�lt elhom�lyosult tekintete. Az � fizikai gy�tr�d�se sz�momra fel�rt a pokol k�nz� t�z�vel, lelkemet �gette, de tudtam musz�j er�snek maradnom, l�tnia kell, hogy boldog vagyok, hogy m�g itt van vel�nk. Megfogtam a kez�t, � pedig �sszefonta az ujjainkat, �s meg�llap�totta, hogy hideg a b�r�m. Lassank�nt az � testmelege bel�m �ramlott, �s hideg teny�r �rt a tenyeremhez, nem akartam ezt, de nem tudtam elengedni. �reznem kellett, hogy m�g ott van, velem van. Az elm�lt �v hanyatl�sa rettenetesnek hatott, ahogyan r� pillantottam. Csak csont �s b�r maradt, gyenge, v�zna kezek �s l�bak, beesett arc. Hova t�nt a r�gi er�? A m�rhetetlen akarat? Melyik az a betegs�g, ami k�pes volt �gy megv�ltoztatni �t? M�rt nem tudnak seg�teni rajta? Legal�bb ne f�jna neki… Annyi megv�laszolatlan k�rd�s, s megannyi ingatag gondolatfoszl�ny. De semmit nem tehet�nk m�r azon k�v�l, hogy mell� �l�nk, megfogjuk a kez�t, �s mosolygunk. �s magunkba sz�vunk minden egyes pillanatdarabot, am�g m�g tehetj�k.