2013.10.16.

Ülök a laptop előtt egy hatalmas, orbitálisan nagy kérdőjellel a fejem felett. Azt hiszem vár ránk egy "cuki" beszélgetés a barátommal. Vagyis igazából nem tudom mire vélni ezt az egészet. Te jó ég. 

Azt hittem minden rendben van közöttünk. Jó, persze mióta a távkapcsolatból napi kapcsolat lett vannak közöttünk kisebb nézeteltérések, meg hisztik, hogy nekem tanulni kell, ő meg ráérne, és miért nem találkozunk. De ezzel most kicsit padlóra küldött. 

Azt mondta írt egy novellát. (Első számú meglepetés.) Elkezdtem olvasni, akkor ért a második számú meglepetés, vagyis, jó annyira nem volt nagy meglepetés, inkább pöppet kiakasztó dolog, hogy kb felismertem benne az én egyik versemet (Életmelódia..). Először nyugodtan konstatáltam, hogy szép, szerelmes, és rólam szól, de aztán jött a real meglepi. A végére kb az jött le, mintha már egy szar lenne a kapcsolatunk, és nem lenne meg a harmónia, meg nem tudnánk már beszélgetni meg ilyenek. De mindeközben egyáltalán nem így viselkedni, és a napi 20 szeretlekből én nem fogok rájönni, hogy valami nem stimmel. Szóval most itt ülök, a kérdőjelek villognak a fejem felett, és baszkikám, nem is értem az egészet. Este átjön, és megkérdezem, hogy ez mégis mi az isten.

Ja, és annyit sikerült írnia az e-mailben, hogy "sikerült egy kicsit túldramatizálni, de ja..". Alright.

Kicseszettül szükségem lenne most valakire. De tényleg. Mostanában annyi minden hülyeség összejött. Olyan jó lenne ezekről - mindenről beszélgetni valakivel kibaszott őszintén, de az új egyetemi barátságok még nem elég erősek ehhez. A régieknél meg mindenkinél találok egy kifogást, hogy vele miért nem. 

És annyi minden van, de annyi. És ide sem tudom leírni. Csak elfojtok mindent. Meg is lett az eredménye egy "aranyos" migrénes roham formájában tegnap. 

Össze kéne szednem magam...