First of all, ígértem, hogy teszek majd a versekből, úgyhogy mielőtt mindenki megunja az olvasást, kezdek egy verssel. A címe csak annyi, hogy2012.12.21. Ez sok mindent elárul, egy elborultabb pillanatomban keletkezett a "világvége" előestéjén.

 

 

 

 

 

 

 

Íme:

Csak ülök.
Körülöttem minden réges-régen csendes.
Magányban.
Gondolataim közt igen veszedelmes.
Tűnődöm.
Holnap tán véget ér minden, mi nekem kedves.
Félelem.
Mennyi minden van még, amit nem tehettem meg.
Érzelmek.
Kimondatlan fejemben hevernek.
Látomás.
Az ördögök néznek, és nevetnek.
Képzelet.
Vajon jó jön, vagy majd tovább szenvedek?
Kérdések.
Változás érkezik, tán valami rettenet?
Na és a válaszok…?
Vannak, de nincsenek.

 

Amúgy imádom a nehezen megfejthető, elgondolkodtató (na itt vajon mire gondolt ez a szerencsétlen?) típusú verseket, avagy éljen az avantgard (no nem mintha én ilyet alkottam volna, ez csak mellékes információ). Furcsa érzés, amikor az érettségire való készülés folyamán olyan versek jönnek veled szembe, amikkel a négy év alatt nem találkoztál. Egyáltalán hol voltam én irodalmon? És ekkor rájössz, hogy mennyire jó versek voltak, olyan költőktől, akiktől nem is számítottál rá. Én is így döbbentem rá, hogy az irodalom jó. Pedig örök életemben reálos voltam inkább (azon kívül, hogy írni mindig is írtam, amióta az eszemet tudom, és másodikos korom óta falom a könyveket),de a hozzáállásom így jellemezném: megoldok három matekérettségit, csak a törikönyvet ne lássam többé. Na jó, fogalmam sincs, hogy lyukadtam ki itt, de amit valójában szerettem volna közzétenni, az egy versszak Arany Jánostól, ami az egyik legjobban megfogott tanulás közben:

 

"Közönyös a világ... az élet
Egy összezsúfolt táncterem,
Sürög-forog, jő-megy a népség
Be és ki, szűnes-szüntelen.
És a jövőket, távozókat
Ki győzné mind köszönteni!
Nagy részvétel, ha némelyikünk
Az ismerőst... megismeri."

 

Szerintem ez annyira átadja a mai társadalmat is, talán még jobban illik a mostani állapotokra, mint arra, ami Arany idejében volt. Mindenesetre nagyon tetszik.:)

 

Alapvetően nem is az irodalomról akartam írni, hanem a tegnapi vicces esetünkről a legjobb barátnőmmel. És bár gyanítom idáig már senki nem ér el az olvasásban, azért közzéteszem. Mert elszomorító, hogy mekkora IQ figther emberek vannak. Gondolom már mindenki tisztában van a cigi kérdésével, mármint a sorban nyíló Nemzeti Dohányboltokkal, avagy a helyekre, ahol mostantól egyedüli módon cigarettához lehet jutni. Hát, tegnap volt szerencsénk betérni egy ilyenbe, ahol nekem kellett cigit venni, ugyanis barátnőm dohányzik (najó, inkább partycigisnek mondanám), de még csak 17. Beléptünk, barátnőm mondta, hogy mit kér, én meg továbbítottam a csávónak. Ő pedig a személyimre volt kíváncsi. Oda is adtam, erre így nézegeti:
"hádde ez nem jó, te még nem vagy 18"

Elég hatalmas szemeket meresztve közöltem, hogy dehogynem, januárban lettem. Erre tovább nézegette, számolgatott, majd nagy nehezen beismerte a tévedését, és beengedett (igen, eddig kívül álldogáltunk, mert 18 év alatt be sem lehet menni). Bementem, kértem, olyan nem volt. Kiszóltam, hogy akkor milyen  legyen, barátnőm oda akart jönni, erre a csávó konkrétan rábaszta az ajtót, hogy 18 év alatt nem jöhet be. Majd megkérdezte, hogy neki veszem-e, mert akkor nem adja ki. Mondtam, hogy nem, nekem lesz, és akkor halál nyugalommal hagyta, hogy fizessek. Egyszerűen zseniális volt. Nem tudom, mégis mit hitt, hogy odaadom a személyim megmutatni, hogy még nem is vagyok 18? Az észosztásról eléggé lemaradt szerencsétlenje. Mindenesetre tényleg fájó látni, hogy hova süllyed a társadalmunk. Minden tekintetben.